Washington szerint Dél-Szudán július 9-i függetlenedése egy olyan lehetőséget adott az északi országrész kezébe, mellyel jelentősen javíthatták volna nyugati kapcsolataikat. Az, hogy az északi, muszlim Szudán nem akadályozta meg a déli, animista-keresztény Szudán elszakadását, azt a benyomást keltette, Khartúm igenis hajlandó a kapcsolatok normalizálására. Azonban a későbbi vitás kérdések – köztük elsősorban az olaj elosztása – a mai napig megakadályozzák a felhőtlen viszony kialakítását a két Szudán között.
Az USA még 1997-ben kezdett el gazdasági büntető intézkedéseket alkalmazni Szudán ellen. A lépés oka az volt, hogy az akkor még Afrika legnagyobb területű országának számító Szudán 1993-ban felkerült arra a listára, melyet Washington azoknak „tart fenn”, akik szerinte állami szinten támogatják a terrorizmust. Khartúm ezzel Iránnal, Szíriával és Kubával került egy kalap alá.
A gazdasági szankciók jelentősége abban rejlik, hogy korlátozzák az amerikai befektetéseket és kereskedelmi kapcsolatokat az afrikai országban, valamint megakadályozzák a szudáni kintlévőségek behajtását. Ezzel persze Khartúm nagy pénzektől esik el, nem véletlen, hogy az elmúlt időszakban egyre hangsúlyosabban közeledik olyan Washingtonnal szemben álló országokkal, mint például Irán.
A britek szudáni nagykövete, Nicholas Kay komolyan összezördült Khartúmmal, miután hivatalos blogjában rendszeres jelleggel kritizálja a szudáni történéseket. Legutóbb például azt írta, hogy nem véletlen, hogy az élelmiszer inflációja ellen tüntetnek „egy olyan országban, ahol az éhség pusztít a földeken.” Khartúm eközben igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy nincs éhínség Szudánban.
Kay egy interjúban azt mondta, mindenképp folytatni fogja az írást, mivel szerinte ez a nagy vihart kavaró bejegyzése is felhívta a figyelmet a szudáni problémákra, aminek köszönhetően elkezdtek ezekről a problémákról értekezni.
Ezen felül Szudán saját háza táján sem képes rendet tartani, amit szintén nem néznek jó szemmel a nyugatiak. A Dél-Szudánhoz húzó déli tagállamok (Dél-Kordofán és Kék-Nílus) ellen Kartúm háborút vív, valamint Darfúrban még mindig nem sikerült véget vetni az erőszaknak: sorra érkeznek hírek az ott elkövetett gyilkosságokról. És ne felejtsük el: a darfúri háborúval kapcsolatban a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság 2009-ben nemzetközi elfogató parancsot adott ki népirtás vádjával Szudán elnöke, Omar Bashir ellen.
Washington korábban már próbálkozott minimális befektetésekkel, melyek célja a szudáni mezőgazdaság fejlesztése volt. Azonban mivel meglátásuk szerint Khartúm nem hajlandó a két ország közötti viszony javítására, ezért ezek a befektetések igen csekély mértékűek maradtak a más országokba fektetett tőkeinjekciókhoz képest.
A szudáni külügyminisztérium hivatalos közleményében elítélte a szankciók meghosszabbítását, hangsúlyozva, hogy „az Egyesült Államok által kiszabott szankciók politikai szankciók, amiknek célja, hogy megkárosítsák Szudán létfontosságú érdekeltségeit”.
Félő, hogy a szankciók fenntartás nem csak Szudán nyugattól való elidegenedését, valamint keleti, muszlim irányú orientációját és dönti el. Ugyanis könnyen előfordulhat, hogy a két Szudán közti nézeteltéréseket megfejeli majd az is, hogy nagytestvérével ellentétben Dél-Szudán igyekszik jó viszonyt ápolni a nyugati országokkal, sőt, immáron végleg eldőlt: visszautasítva az Arab Államok Ligájának ajánlatát, nem kíván részt venni a muszlim közösségben, hanem a kontinensen belüli Kelet-Afrikai Gazdasági Közösséghez kíván csatlakozni.