A román elnök az alkotmánybíróságon támadja meg a költségvetést

Klaus Iohannis román államelnök pénteken bejelentette, hogy az alkotmánybíróságon támadja meg az állami költségvetést, amelyet újfent élesen bírált.

Iohannis szerint a büdzsé törvénytervezete alkotmányellenes rendelkezéseket tartalmaz, hiszen a kormány és a parlament nem vette figyelembe az Európai Unióval szemben vállalt kötelezettségeket, illetve „alapvető jogokat sért”.

A román parlament múlt pénteken fogadta el az állami költségvetés törvénytervezetét, amelyet a kormány megkésve, február 8-án fogadott el és terjesztett a törvényhozói testület elé.

Iohannis szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányzása „megbukott”, hiszen a kórházakban minduntalan gondok vannak, az oktatás alulfinanszírozott. Hazugságnak nevezte, hogy a kormány a beruházásokat prioritásnak tekinti, szerinte ugyanis valójában nem akarják, hogy megvalósuljanak a közberuházások, mivel nincs rájuk pénz. Az elnök magyarázata alapján ezzel magyarázható a költségvetés késői beterjesztése, ugyanis a kabinet azt akarja, hogy ne maradjon idő beütemezett fejlesztések kivitelezésére.

Iohannis a mintegy bő tízperces nyilatkozatában többször is „nemzeti szégyennek” nevezte a költségvetést, továbbá azt is bírálta, hogy a pártok finanszírozása jelentősen megnőtt. Nehezményezte, hogy a helyi önkormányzatok 1 milliárd lejjel kevesebbet kapnak, emiatt „biztos áldozatai” a költségvetésnek.

Az elnök ezután bejelentette: annak a törvénytervezetnek az elfogadását is megtámadja az alkotmánybíróságon, amellyel a törvényhozás módosította az államháztartási hiányt szabályozó jogszabályt, ugyanis csak így lehetne alkalmazni az ellenzék javaslatára bekerült módosító indítványt, miszerint jelentősen nő a 2 év alatti és 2 év fölötti gyerekek után járó családtámogatás. Ezért az eredetileg GDP-arányosan 2,55 százalékos államháztartási hiányt a parlament 2,76 százalékra emelte. A kormány 5,5 százalékos gazdasági növekedésre számít, amit elemzők túl derűlátónak tartanak.

A román kormánypártok politikai elfogultsággal vádolják az elnököt, aki szerintük folyamatosan választási kampányban van, hiszen az év végén elnökválasztásra kerül sor Romániában és Iohannis újabb mandátumért száll versenybe. A kormánnyal nyílt politikai háborúban levő Iohannis az utóbbi hónapokban szinte minden fontos törvénytervezetet megtámadott az alkotmánybíróságon.

Forrás: MTI

Friss hírek