Egyre több fiatal vándorolna ki Oroszországból

Az orosz összlakosság körében mindössze 17 százalék azoknak az aránya, akik szívesen kivándorolnának, de 18-tól 24 éves korig terjedően ez az érték eléri a 41 százalékot – derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.

A 25 és 39 év közötti rétegnél 24, 40 és 54 év között 13, de az 55 esztendősnél idősebb korosztály képviselői közül már csak 5 százalék keresné külhonban a boldogulást. Amíg a moszkvaiak között 21, addig a falusi és vidéki lakosok között 11 százalékos a hajlandóság a szülőföld elhagyására.

A 18 és 24 év közötti megkérdezettek között 4 százalék negatívan, 51 százalék semlegesen, 45 százalék pedig pozitívan viszonyul az emigránsokhoz. Ugyanez az arány az 55 év felettieknél 23, 55 és 19 százalék.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a fiatalok kivándorlási hajlandóságát firtató újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy „ez egy nem annyira magas, meglehetősen absztrakt természetű mutató”. Úgy vélekedett, hogy a közvélemény-kutatások egyes adatait nem szabad az adott témában feltett kérdések összességétől elszakítva értelmezni. Rámutatott, hogy a felmérés szerint az oroszok többsége nem kívánja elhagyni hazáját, ilyen módon pedig „minden viszonylagos”.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »