Az amerikai hírszerzés vezetői szerint nem minden úgy van, ahogy Trump állítja

Donald Trump amerikai elnök észak-koreai és iráni politikájára cáfoltak rá az amerikai hírszerzés vezetői – Dan Coats, a hírszerző szervezeteket tömörítő Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) vezetője és Gina Haspel, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója – a szenátus hírszerzési bizottságának keddi meghallgatásán.

Coats kifejtette, hogy a rendelkezésre álló információk szerint Észak-Korea „valószínűleg nem adja fel” nukleáris fegyverzete egészét. A DNI vezetője leszögezte: az ázsiai ország vezetői az atomfegyverzetet rendszerük túlélése zálogának tartják.

Gina Haspel, a CIA igazgatója szerint az észak-koreai kormányzat „elkötelezett a hosszú hatótávolságú, nukleáris töltetű ballisztikus rakéták kifejlesztése mellett”. Ezt az Egyesült Államokra nézve közvetlen fenyegetésnek minősítette.

Kamala Harris szenátor kérdésére válaszolva Haspel úgy vélekedett, hogy helyes a párbeszéd Phenjannal, ám a diplomácia végső céljának annak kell lennie, hogy meggyőzzék Phenjant atomfegyverzetének teljes és ellenőrizhető felszámolásáról.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Iránról szólva Dan Coats kifejtette, hogy Teherán jelenleg „nem folytat nukleáris fegyverek kifejlesztésére utaló tevékenységet”. De hozzátette, hogy iráni tisztségviselők nyilvánosan is azzal fenyegetőztek, hogy „kitágítják a 2015-ben aláírt atomalku határait”. A DNI vezetője szerint Irán továbbra is támogatja a terrorizmust Európában és a Közel-Keleten, valamint a jemeni húszikat és az iraki lázongó síitákat is.

Angus King, Maine állam független szenátora azt kérte Gina Haspeltől: mondja meg feketén-fehéren, hogy Irán betartja-e a 2015-ben aláírt – és az Egyesült Államok által egyoldalúan felmondott – atomalkut. A CIA igazgatónője igennel válaszolt. Igaz, hozzáfűzte, hogy iráni vezetők fontolgatnak olyan lépéseket, amelyek „kisebbítenék” az atomalkuban foglaltak betartását. „Előkészületeket folytatnak lehetőségeik megteremtésére arra az esetre, ha úgy döntenének, hogy visszalépnek a megállapodástól” – mondta Haspel.

A szenátusi meghallgatáson – miként a bizottság számára készített írásos jelentésben is – hangsúlyos szerepet kaptak az Egyesült Államok elleni kínai és orosz kibertámadások. Az amerikai hírszerzés álláspontja szerint Kína elért arra a pontra, hogy képes hatékony kibertámadást intézni amerikai infrastruktúrák ellen. Oroszország már eddig is képes volt erre – állapította meg Dan Coats.

A DNI vezetője szerint mind Kína, mind Oroszország a 2020-as amerikai elnökválasztás idején „internetes lehetőségeiket felhasználva megpróbálja majd gyöngíteni a demokratikus intézményeket, aláásni az Egyesült Államok szövetségesi és partnerkapcsolatait, valamint meghatározni az amerikai politikát”.

  • További cikkeink a témában:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »