A NATO-főtitkár szerint Trump kemény szavainak meglett a gyümölcse

Megvan a hatása Donald Trump amerikai elnök felszólításának a védelmi hozzájárulás emelésére – mondta Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára vasárnap a Fox televíziónak adott interjújában.

Interjújában az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) főtitkára úgy vélte, hogy nincs jelentőségük azoknak a bírálatoknak, amelyek szerint az amerikai elnök retorikája és egyes cselekedetei alááshatják a katonai szövetséget. „Trump elnök nagyon világosan fogalmaz, elkötelezettje a NATO-nak, de ugyanakkor egyértelműen közölte, hogy a tagországoknak többet kell költeniük a védelemre” – hangsúlyozta Stoltenberg.

Leszögezte továbbá, hogy a szervezet tagországai beleegyeztek védelmi hozzájárulásuk növelésébe, és ez szerinte erősítette a NATO-t. „Valódi eredményeket látunk, és azt is világosan látjuk, hogy Trump elnök világos üzenetének megvan a hatása” – fogalmazott.

Az interjú után nem sokkal Donald Trump Twitter-bejegyzésben reagált: „Jens Stoltenberg NATO-főtitkár éppen most közölte, hogy nekem köszönhetően a NATO évekig tartó hanyatlás után minden korábbinál nagyobb összeget teremtett elő a tagállamaitól, ezt hívják tehermegosztásnak. Egységesebb is lett (a NATO). Demokraták és álhír-gyártók szeretik ennek az ellenkezőjeként bemutatni a helyzetet” – írta Trump.

Az amerikai elnök – de az alelnök és a külügyminiszter is – korábban gyakran bírálta a NATO-t a védelmi kiadások alacsony szintje miatt. Trump rendszeresen azzal érvelt, hogy az Egyesült Államok aránytalanul többet költ a szervezetre, mint a többi NATO-tagország, és ez szerinte tarthatatlan.

A szervezet tagországai 2014-ben egyeztek meg abban, hogy 2024-ig a hazai össztermékük két százalékának megfelelő összegre megnövelik védelmi kiadásaikat.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »