Az EU közös fellépéssel számolna le az álhírekkel

Az Európai Unió tagállamai támogatják az álhírek elleni közös cselekvési tervet – közölte Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn Brüsszelben.

Mint hangsúlyozta, az Európai Unió külügyi tanácsa a nap folyamán megvitatta az Európai Bizottság által 2018. decemberben előterjesztett, a félretájékoztatással szembeni cselekvési tervet, amelyet az unió tagországai határozottan támogatnak.

Mogherini az uniós külügyminiszterek tanácskozását követően tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a szakminiszterek hangsúlyozták, hogy közös és átfogó választ kell adni az unión kívülről érkező beavatkozások okozta biztonsági kihívásokra, megvédve a véleménynyilvánítás és a média szabadságát.

Rámutattak, hogy egy „gyors riasztórendszer” létrehozására, a szakértelem megosztására, valamint összehangolt fellépésekre van szükség, például figyelemfelkeltő kampányok révén. Kiemelték, hogy a dezinformációt a külföldi beavatkozások, a hibrid hadviselési fenyegetések és a stratégiai kommunikáció tágabb összefüggésében kell kezelni. A miniszterek hangsúlyozták továbbá, hogy az álhírek terjedésének leküzdése érdekében a vezetésnek szorosan együtt kell működnie a társadalommal, a civil szervezetekkel, a vállalkozásokkal, az oktatási intézményekkel, valamint a nemzetközi partnerekkel, különösen a NATO-val.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A főképviselő elmondta, hogy a külügyi tanács előkészítő megbeszélést tartott a februárban tervezett EU-Arab Liga miniszteri találkozóhoz, amely során ismételten megerősítette a partnerség fontosságát olyan kérdések és közös kihívások kezelésében, mint a kereskedelem és a beruházások, a terrorizmus elleni küzdelem, a migráció, az éghajlatváltozás, valamint a regionális kérdések területe.

Mogherini előremutatónak nevezte a hétfőn zajlott, 22. EU-ASEAN (Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége) miniszteri szintű találkozót, amelynek elfogadott következtetéseiben az EU és a gazdaságilag legdinamikusabban fejlődő ázsiai országok közötti kapcsolatok szorosabbra fűzésének lehetőségeit rögzítették. Mint közölte, a felek arra törekednek, hogy fokozzák a politikai, valamint a biztonságot és védelmet érintő párbeszédet, beleértve a tengeri közlekedésre és a kiberbiztonságra, illetve a terrorizmus elleni küzdelemre és a nemzetközi bűncselekmények felderítésére fókuszáló munkát.

Tájékoztatása szerint az aláírók támogatták a nyílt, tisztességes, megkülönböztetéstől mentes, átlátható, szabályokon alapuló multilaterális kereskedelmi rendszer megőrzését és megerősítését, valamint annak szükségességét, hogy a nemzetközi kereskedelmet nehezítő akadályokat közösen kezelik.

A nyilatkozatban a felek aggodalmukat fejezték ki egyes országok protekcionista intézkedéseinek hatásai miatt. Leszögezték, hogy az ilyen intézkedések összeegyeztethetetlenek a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályaival és veszélyeztetik a többoldalú kereskedelmi rendszert. A felek hangsúlyozták azt is, hogy sürgősen meg kell erősíteni és reformálni a világszervezetet, hogy megfeleljen az új kihívásoknak, valamint javítsa a tárgyalási, felügyeleti, szabályalkotási és vitarendezési feladatait – tájékoztatott a főképviselő.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »