A román elnök továbbra is szembemegy a kormánnyal

Klaus Iohannis román államfő nem hajlandó felmenteni tisztségéből Augustin Lazar legfőbb ügyészt, és Viorica Dancila szociáldemokrata kormányfő miniszterjelöltjeinek kinevezését is elutasítja – ezt maga az elnök jelentette be pénteki bukaresti sajtóértekezletén.

Lazar leváltását még októberben kezdeményezte az igazságügyi miniszter, a vádhatóság vezetője azonban bíróság elé vitte az ügyet, Iohannis pedig már akkor jelezte, hogy döntésével megvárja a bíróság határozatát. Mostani, újságírói kérdésre adott válasza sem tekinthető még hivatalos elutasításnak, de az elnök nem titkolta: elégedett Lazar munkájával és nem fogja őt leváltani.

A jobboldali államfő a jövő hét közepére ígérte a kormányátalakítással kapcsolatos, indoklással ellátott hivatalos válaszát, amelynek „haladéktalan” közzétételére december 20-án kötelezte az alkotmánybíróság. A bukaresti kormány átalakítása körüli politikai csata még novemberben kezdődött. Akkor a kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) nyolc minisztere lecseréléséről döntött, de két miniszterjelöltjét Iohannis elutasította, majd amikor a kormányfő helyettük két újabb jelölttel állt elő, az elnök azt mondta: nem hajlandó egy héten belül két kormányátalakításhoz hozzájárulni, a PSD túl sűrűn váltogatja minisztereit.

A jogvitában még az sem egyértelmű, hogy Iohannis a kormányfő eredeti miniszterjelöltjeinek, vagy a miniszteri posztokra később javasolt tisztségviselőknek az elutasításáról akar-e hivatalos indoklást kiadni. Elemzők szerint az elnök ezzel az üggyel is azt akarja bizonyítani, hogy jelenleg ő az egyedüli olyan politikai tényező Romániában, amely szembe tud szállni a kormánytöbbség akaratával.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Iohannis a májusi európai parlamenti és az év végi romániai elnökválasztást nevezte a 2019-es év legfontosabb politikai eseményeinek. Megerősítette: újabb államfői mandátumra pályázik, legfőbb célkitűzéseiként pedig Románia európai integrációjának és a NATO-ban betöltött szerepének erősítését, illetve a korrupció elleni harc folytatását jelölte meg.

Florin Iordache, a bukaresti képviselőház szociáldemokrata alelnöke szerint Iohannis a PSD-vel szemben pozicionálva magát próbál újabb mandátumot szerezni és „törvénysértéseivel” felfüggesztését próbálja kiprovokálni, hogy áldozatként növelje népszerűségét. A nagyobbik kormánypárt megvárja a miniszterjelöltek elutasításának hivatalos indoklását, és annak ismeretében dönt további lépéseiről – mondta a szociáldemokrata politikus.

Forrás: MTI

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »