Ismét kamatot emelt a Fed

Kamatot emelt az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) szerdán, idén immár negyedik, 2015 decembere, a kamatemelési ciklus elindulása óta pedig kilencedik alkalommal.

A Federal Reserve monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) egyhangú döntéssel, a piaci várakozásokkal összhangban 25 bázisponttal, 2,25-2,50 százalékra emelte az irányadó kamatsávot. A testület a mostanit megelőzően szeptemberben emelte ugyancsak 25 bázisponttal a kamatsáv széleit, novemberi ülésén pedig változatlanul hagyta azt.

A Fed a kamatemelő döntés indoklásában egyúttal mérsékelte gazdasági növekedési prognózisát és inflációs várakozását, valamint enyhített a korábban jelzett monetáris szigorítási pálya meredekségén.

A öntéshozók jelzései alapján a piac eddig további három kamatemelést árazott be a jövő évre vonatkozóan, a mostani indoklás alapján azonban két kamatemelést lehet valószínűsíteni 2019-re.

A kamatemelés megfelelt ugyan a piaci várakozásoknak, de szembement Donald Trump elnök több alkalommal is kinyilvánított akaratával. Az elnök gazdaságösztönző céllal szeretné ugyanis alacsonyan tartani a kamatokat.

Ugyanakkor a Fed illetékesei is tettek már utalást az elmúlt hetekben-hónapokban a monetáris szigorítási pálya meredekségének a csökkentésére. Az előző két kamatdöntő ülés, a szeptemberi és a novemberi indoklásából és jegyzőkönyvéből már a lassítási szándék jelei voltak kiolvashatók.

A Fed az idei GDP-növekedési prognózisát 3,0 százalékra csökkentette a szeptemberben jelzett 3,1 százalékról, a jövő évit pedig 2,3 százalékra 2,5 százalékról. 2020-as és 2021-es növekedési prognózisát változatlanul 2,0 és 1,8 százalékon hagyta a Fed. Idei és jövő évi inflációs várakozását 1,9 százalékra csökkentette 2,1 és 2,0 százalékról, az elkövetkező két évit pedig meghagyta 2,1 százalékon. Az idei és a jövő évre várt munkanélküliségi rátán nem változtatott, meghagyta 3,7 és 3,5 százalékon, a 2020-ast azonban 3,6 százalékra emelte 3,5 százalékról, a 2021-est pedig 3,8 százalékra 3,7 százalékról.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »