Kanada zsíros fegyverüzletből hátrálna ki a Hasogdzsi-ügy miatt

Kanada keresi a módját annak, hogy hogyan kerülhetné el, hogy teljesítenie kelljen egy Szaúd-Arábiával kötött fegyvereladási szerződést, amelyet az ország előző, konzervatív kormánya írt alá Rijáddal – jelentette be Justin Trudeau liberális kanadai kormányfő vasárnap.

Trudeau ezidáig azon az állásponton volt, hogy nagyon nehéz lenne anélkül felbontani a 15 milliárd kanadai dolláros (kb. 3200 milliárd forint) szerződést, hogy Ottawának ne kelljen hatalmas büntetést fizetnie.

“Örököltünk egy 15 milliárd dolláros szerződést, amelyet Stephen Harper írt alá könnyű páncélos járművek eladásáról Szaúd-Arábiának. Tanulmányozzuk az exportengedélyeket, hogy lehetséges-e, hogy ezeket a járműveket ne szállítsuk le Szaúd-Arábiának” – mondta el Trudeau, de részleteket nem közölt. Október végén azt mondta: Kanadának mintegy egymilliárd kanadai dollár bánatpénzt kellene fizetnie, ha eláll a szerződéstől.

Kanada 2014-ben kötött szerződést Szaúd-Arábiával eredetileg 928 könnyű páncélos jármű leszállításáról, amit később 742-re módosítottak. Ez lenne Kanada legnagyobb fegyverexportja. A később hivatalba lépett, liberális kormány már 2017-ben aggályokat fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy a jemeni polgárháborúba beavatkozó Szaúd-Arábia milyen célra fogja használni a kanadai fegyvereket. Ezt tetézte, hogy Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán októberben megölték Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságírót, aki a szaúdi abszolút monarchia bírálója volt.

“Egy újságíró meggyilkolása elfogadhatatlan, és Kanada éppen ezért a kezdetektől fogva válaszokat követel az ügyben” – szögezte le Trudeau.

Több európai ország már korábban bejelentette, hogy felfüggeszti a fegyverek és katonai eszközök exportjára vonatkozó engedélyek kiadását Szaúd-Arábiának Hasogdzsi meggyilkolása, valamint a jemeni helyzet miatt: Németország, Dánia és Norvégia döntött eképpen. A németek és a franciák még ennél is tovább mentek, szankciókat, köztük beutazási tilalmat rendeltek el 18 szaúdi állampolgárral szemben.

Ottawa és Rijád viszonya már hónapokkal korábban fagyosra fordult, miután Kanada szót emelt szaúdi emberi jogi aktivisták őrizetbe vétele ellen, ami után Rijád kiutasította a kanadai nagykövetet, hazarendelte az észak-amerikai országban tanuló szaúdi diákokat, és befagyasztott minden jövőbeni kereskedelmi és befektetési megállapodást Ottawával.

Forrás: MTI/AFP/Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás