Brexit: újratárgyalásra nincs, új népszavazásra van esély

Tony Blair volt brit miniszterelnök szerint most már 50 százalék feletti az esélye egy újabb népszavazás kiírásának a brit EU-tagságról. Az esetleges újratárgyalást Merkel után most Macron is kizárta.

Blair, aki 1997-től 2007-ig töltötte be a kormányfői tisztséget a jelenleg ellenzékben politizáló Munkáspárt élén, az újabb referendumért kampányoló legnagyobb brit civil szerveződés, a People’s Vote pénteki rendezvényén felszólalva kijelentette: még Theresa May konzervatív párti miniszterelnök számára is ésszerű megoldást kínálna a népszavazás kiírása.

Blair szerint ugyanis May teljes joggal kijelenthetné, hogy a maga részéről mindent megtett, ám a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről általa elért egyezményt a parlament nem hajlandó elfogadni, ezért a választókra kell bízni a döntést.

Theresa May korábbi nyilatkozataiban határozottan elvetette az újabb EU-népszavazás kiírásának lehetőségét, azzal az érvvel, hogy a brit választók a 2016-ban tartott referendumon – amelyen a kilépést pártolók kerültek szűk, 51,89 százalékos többségbe – már kifejezésre juttatták akaratukat.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A megállapodás esetleges újratárgyalására vonatkozóan ma Emmanuel Macron francia elnök nyilatkozott, aki szerint London kérésére legfeljebb tisztázni lehet még a Brexit feltételrendszeréről szóló részleteket, újratárgyalni azonban nem.

Macron sajtóértekezletén kijelentette, létrejött egy megállapodás, ami „egy igazán jó, az egyetlen lehető és legjobb megegyezés” mind a két fél számára, melyet az unió már nem tud újratárgyalni annak ellenére sem, hogy sok aggodalmat kelt és a valóságtól eltérő sok elképzelés születik a szöveggel kapcsolatban. Most a brit parlamenten a sor, hogy megtegye a következő és szükséges lépéseket a dokumentum elfogadásához – tette hozzá.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »