Vége az EKB kötvényvásárlási programjának

Az év végével lezárja masszív eszközvásárlási programját az Európai Központi Bank (EKB) – a kormányzótanács csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban az irányadó kamatot változatlanul hagyták.

Az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 0,00 százalék, az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlába pedig 0,25 százalék, illetve mínusz 0,40 százalék maradt.

Az EKB honlapján nyilvánosságra hozott közleményben a testület megerősítette, hogy 2018 decemberében lezárja a több mint három és fél éve elindított eszközvásárlási programot (APP), melynek keretében összesen 2600 milliárd eurót pumpált a gazdaságba az euróövezeti jegybank.

Az EKB még 2015 márciusában indította el kötvényvásárlási programját, hogy pénzbőséget teremtve ösztönözze a gazdaságot, és megakadályozza, hogy krónikussá váljon az alacsony vagy negatív infláció. 

A kormányzótanácsnak az a szándéka, hogy az APP keretében vásárolt, lejáró értékpapírokból származó tőke- és kamattörlesztéseket 2021-ig teljes egészében újrabefekteti, tehát még azután is, hogy a tervek szerint 2019 nyarán vagy nyár végén elkezdi emelni az irányadó kamatokat.

A kamatdöntést követő sajtótájékoztatón Draghi közölte, hogy a tanács a 2018-as éves GDP növekedési várakozását a szeptemberi 2%-ról 1,9%-ra csökkentette és a 2019-es becslést is 0,1%-kal megvágták, a korábbi 1,8%-ról 1,7%-ra.

A növekedési pályák csökkentése miatt az euró hirtelen gyengült a dollárral szemben, a bejelentés előtti 1,1380-as szintről 1,1340-ig, jelenleg 1,1355 körül folyik a kereskedés.

Forrás: MTI / CNBC

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »