Görögország bejelentkezett gáztranzit-országnak

Oroszország kész mérlegelni annak lehetőségét, hogy görög vállalatok részesei legyenek az orosz gáz Európába szállításának a déli útvonalon – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Alekszisz Ciprasz görög kormányfővel folytatott pénteki moszkvai tárgyalásait követő közös sajtóértekezleten.

Putyin nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Dél-Európát Görögországon keresztül csatlakoztassák a Török Áramlat gázvezetékhez. Mint mondta, Moszkva erről mind Athénnel, mind Ankarával egyeztet. Emlékeztetett rá, hogy gyakorlatilag már megépült a Görögországból Oroszországba vezető csővezeték, de gáz azon egyelőre nem halad át.

Ciprasz szerint műszakilag megoldható, hogy az eredetileg azerbajdzsáni gáz szállítására tervezett Transz-Adriai Csővezeték (TAP) orosz gázt is fogadjon, ami szerinte az európai gazdaság hasznára válhat. A Görögországban felhasznált gáznak egyébként több mint a fele, az olajnak  pedig mintegy 10 százaléka orosz importból származik.

A görög miniszterelnök kifogásolta, hogy az Európai Unió „kettős mércét” alkalmaz a Török Áramlat Görögország és Olaszország irányába történő meghosszabbításával kapcsolatban, egyfelől ösztönözve, másfelől pedig akadályozva azt, egyben felajánlotta, hogy hazája hídszerepet töltsön be az EU és Moszkva között.

Putyin kifejezte reményét, hogy a két ország „lapozni tud” a hagyományosan jó kétoldalú viszonyt júliusban megbolygató incidens után, amely során Athén – a görög-macedón viszonyba és a görög belügyekbe való beavatkozás címén – két orosz diplomatát kiutasított, két másik beutazását pedig megakadályozta. A vád szerint Moszkva a volt jugoszláv köztársaság NATO-belépését igyekezett akadályozni görögországi tiltakozó megmozdulások támogatása révén.

A témában egyébként Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Efimerida ton Szintakton című görög napilapban megjelent interjújában ismét Oroszország aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a NATO és az EU fokozza a balkáni régió „birtokba vételét” célzó  erőfeszítéseit. Ez az orosz diplomácia vezetője szerint újabb választóvonalak megjelenéséhez és Európa destabilizálódásához vezet, mert a régió államait hamis válaszút elé állítják: vagy Moszkvával, vagy Washingtonnal és Brüsszellel kel tartaniuk.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az orosz elnök a sajtótájékoztatón hangsúlyozta az orosz-görög  gazdasági, mindenekelőtt az energetikai kapcsolatok fontosságát, a görög kormányfő pedig szintén arról beszélt, hogy nyáron kirobbant konfliktust követően előre kell tekinteni.

Moszkvai látogatását megelőzően Ciprasz a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva kifejezte reményét, hogy Oroszország stratégiai beruházásokat hajt majd végre a görög infrastruktúrába, feldolgozóiparba, mezőgazdaságba és élelmiszeriparba, valamint az energiaszektorba. A közös sajtótájékoztatón Putyin kijelentette, hogy a görög gazdaság megerősödésével párhuzamosan az orosz befektetési tevékenység is erősödni fog.

Ciprasz moszkvai vizitje kapcsán a két fél között négy kormányközi megállapodás született, a szervezett bűnözés elleni fellépés, a sport, a közlekedési infrastruktúra fejlesztése és a vámügy területén való együttműködésről.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »