Az oroszok már a Start-3 szerződés lezárására készülnek

Moszkva érdekelt abban, hogy megkezdődjenek a tárgyalások a nukleáris hadászati támadófegyverek csökkentéséről és korlátozásáról szóló orosz-amerikai Start-3 szerződés meghosszabbításáról – jelentette ki pénteki milánói sajtótájékoztatóján Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Lavrov, aki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminisztereinek tanácskozásán vett részt, emlékeztetett arra, hogy a szerződés 2021-ben jár le. Az orosz diplomácia vezetője szerint az amerikai kormányzat megnyilvánulásai azt a benyomást keltik, hogy Washington előkészíti a talajt a Start-3 lerombolásához.

„Láttam az arról szóló bejelentést, hogy, hogy ha megszűnik az INF-szerződés (a szárazföldi telepítésű, közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök megsemmisítéséről szóló orosz-amerikai megállapodás) akkor komolyan kétségessé válik a Start-3 is” – idézte a TASZSZ a külügyminisztert.

Lavrov arra utalt, hogy John Dunford, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke csütörtökön kijelentette: nehéz elképzelni az Új Start (a Start-3 amerikai elnevezése) meghosszabbítását az INF-szerződés megszűnése esetén. Az orosz külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Oroszországnak a Start-3 meghosszabbítására vonatkozó javaslatai – amelyek egyebek között elhangzottak Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök júliusi helsinki csúcstalálkozóján is – továbbra is érvényben vannak.

Szergej Lavrov szerint az INF- és a Start-3 szerződésről folytatandó tárgyalásokra vonatkozó, többször megismételt orosz javaslatokra amerikai részről nem érkezett válasz.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken Moszkvában újságíróknak megismételte, hogy Oroszország nem sértette meg az INF-szerződést és továbbra is annak elkötelezettje marad. Peszkov ezt az amerikai külügyminisztériumnak arra a felszólítására válaszolta, hogy Moszkva vagy mondjon le a 9M729 rakétáról – amellyel az Egyesült Államok szerint Oroszország megsérti az egyezményt -, vagy pedig módosítsa azt.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter kedden ultimátumot intézett Moszkvához, hogy tartsa be az INF-szerződés rendelkezéseit, amelyeket Washington állítása szerint Moszkva megsértett. Arra figyelmeztett, hogy ellenkező esetben az amerikai vezetés kénytelen lesz elindítani a hat hónapos kiválási folyamatot az 1987-es egyezményből.

Az INF-szerződés, amelyet 1987. december 8-án Washingtonban írt alá Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő, a kommunista párt főtitkára, három évtizede lépett hatályba.

A paktum a szárazföldi indítású, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek megsemmisítéséről rendelkezett. Az egyezmény, amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában, megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.

Donald Trump amerikai elnök október 20-án jelentette be, hogy az Egyesült Államok fel akarja mondani az INF-szerződést, amire Moszkva „gyors és hatékony” ellenlépéseket helyezett kilátásba – az európai rakétabázisok célba vételét.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az Egyesült Államok 2013 óta állítja, hogy Oroszország a 9M729 típusú manőverező robotrepülőgép tesztelésével – ez a nyugati sajtóban megjelent feltételezések szerint vagy az Iszkander-M rakéta meghosszabbított hatótávolságú változata, vagy pedig a tengeri indítású Kalibr manőverező robotrepülőgép módosított modellje lehet – megsérti az INF-szerződést, mert a fegyver hatótávolsága meghaladja az 500 kilométert.

Moszkva ezt tagadja, és a maga részéről azzal vádolja Washingtont, hogy a Lengyelországba és Romániába, valamint a Távol-Keletre telepített ballisztikusrakéta-elhárító rendszerének kilövőállásai Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépek indítására is alkalmasak, ami ellentétes a megállapodással.

Az orosz fél azt is kifogásolja, hogy az amerikai csapásmérő drónokra és a ballisztikus rakétaelhárítási gyakorlatok célpontjául kifejlesztett rakétákra szerinte szintén vonatkoznak a szerződésben foglalt korlátozások.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »