A francia kormány beadta a derekát, elmarad az üzemanyagadó-emelés

Édouard Philippe francia kormányfő hivatalosan is bejelentette az üzemanyagadó befagyasztását keddi televíziós beszédében, eleget téve ezzel a sárgamellényes mozgalom legfőbb követelésének. A hat hónapos moratóriumot más, a társadalmi elégedetlenség enyhítése érdekében tett lépések is kísérik, köztük a gáz és az áram árának féléves befagyasztása.

„Egyetlen adó sem ér annyit, hogy veszélybe sodorjuk miatta a nemzet egységét” – érvelt beszédében Philippe. „A döntések célja, hogy békét és nyugalmat hozzanak az országnak”, valamint „lehetővé tegyék a valódi párbeszédet az elmúlt hetekben felszínre került aggodalmakról” – mutatott rá a miniszterelnök, aki egyúttal felszólította a franciákat, hogy a következő hónapokban vitassák meg a felvetett javaslatokat, és szükség esetén javítsák, illetve egészítsék ki őket.

A kormányfő először kedd reggel – a Köztársaság Lendületben (LREM) és szövetségese, a Demokratikus Mozgalom (MoDem) parlamenti frakcióülésén – jelentette be a döntéseket, amelyeket a kabinet előző este, Emmanuel Macron francia elnökkel egyetértésben hozott. A széles társadalmi támogatást élvező sárgamellényesek egyik fő követelése az volt, hogy a kormány tegyen le az üzemanyagadó januárra tervezett emeléséről.

„Süketnek vagy vaknak kell lenni ahhoz, hogy ne lássuk vagy halljuk” a franciák eddig „szemérmességből vagy büszkeségből elnyomott” haragját – mondta beszédében Philippe. A miniszterelnök aláhúzta: megérti ezt a haragot, ugyanakkor jelezte, hogy a kormány nem fogadja el a tiltakozásokat eddig jellemző erőszakot„Minden franciának joga van a tüntetéshez, de minden franciának joga van a biztonsághoz is” – mutatott rá. „Ha szombaton újabb megmozdulások lesznek, azoknak békésen kell zajlaniuk” – szögezte le.

Párizs, 2018. december 3.
Francia mentősök tüntetnek a munkakörülményeik javításáért a Nemzetgyűlés párizsi épületénél 2018. december 3-án. Emmanuel Macron francia elnök párbeszédre szólította fel Édouard Philippe miniszterelnököt a parlamenti pártok vezetőivel és a tüntetők képviselőivel a láthatósági mellény viselése után sárgamellényesnek nevezett megmozdulásokat kísérő zavargások nyomán kialakult válság felszámolására.
MTI/EPA/Ian Langsdon

A hétvégi erőszakos tüntetések óta – amelynek következtében 3-4 millió eurós károk keletkeztek Párizsban – a kabinet igyekszik csillapítani a feszültségeket és megelőzni az újabb összeütközéseket. Ennek jegyében a kormány tagjai kedd délután találkoztak volna a sárgamellényesek képviselőivel, akik azonban biztonsági okokra hivatkozva lemondták az egyeztetést.

A kormányzati válaszok késlekedése miatt a tiltakozás hétfőn tovább szélesedett: a mentősök és a középiskolások is csatlakoztak a megmozduláshoz, miközben tiltakozó sárgamellényesek blokád alá vonták a Total olajvállalat 75 üzemanyagraktárát.

A Párizsban az 1968-as diáklázadások óta nem tapasztalt erőszakos zavargások ellenére a franciák 72 százaléka továbbra is megértő az útblokádokat emelő tiltakozókkal, és támogatja a szociális mozgalmat. A sárgamellényesek követeléseivel több párt és neves politikus is egyetért. Szerdán parlamenti vitát tartanak a jelenlegi társadalmi válságról.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AFP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »