Katar otthagyja az OPEC-et

Katar januárban kilép a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéből (OPEC) – jelentette be Szaad al-Kaabi, Katar új energiaügyi minisztere hétfőn tartott sajtótájékoztatóján.

Katar 1961 óta tagja a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének, de a tagállamok közül az egyik legkisebb kitermelő, míg a cseppfolyósított földgáz esetében a világ legnagyobb exportőre. Az ország továbbra is folytatja a kőolaj kitermelését, de a jövőben a gáz kitermelésére összpontosítja erőfeszítéseit. A katari vezetés hétfő reggel tájékoztatta a döntésről az olajkartellt.

A döntést indokolva Szaad al-Kaabi rámutatott, hogy nagyon realistán ítélik meg a helyzetet. Katarnak nincs nagy olajkitermelő potenciálja, az igazi ereje a földgázban rejtőzik, így nemzetközi szerepének megerősítését és hosszú távú stratégiáját az szolgálja, ha a földgáziparra összpontosít.

A miniszter leszögezte azt is, hogy a döntésnek nincs köze a Katart sújtó politikai és gazdasági bojkotthoz. Az OPEC de facto vezetője, Szaúd-Arábia, valamint Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek és Egyiptom tavaly június 5-én megszakította diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatait Dohával, amelyet a terrorizmus pénzelésével vádol.

Hatalmas földgázvagyonának köszönhetően Katar a világ egyik leggazdagabb országává vált, átalakította gazdaságát és jelentős erőfeszítéseket tett a jóléti állam kiépítésére. A katari állami olajvállalat azt tervezi, hogy 2024-re évi 110 millió tonnára növeli földgázkitermelését a jelenlegi 77 millióról.

Forrás: MTI/Reuters/AFP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »