Hivatalba lépett az új mexikói elnök

Beiktatták szombaton Mexikó új elnökét, Andrés Manuel López Obradort, aki hetven év után az első baloldali elnök az országban. A hivatali esküt az ország kongresszusi épületében tette le. A ceremónián részt vett Mike Pence amerikai alelnök és Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt vezetője is.

Beszédében López Obrador békés, de gyökeres változásokat ígért az ország életében és irányításában. Kijelentette, hogy az országot évtizedekig irányító „neoliberális” kormányok katasztrofális örökséget hagytak maguk után, és beiktatásával elkezdődött egyfajta átalakulás, amelynek célja a Mexikó újjászületését akadályozó korrupció és büntetlenség felszámolása.

Bírálta elődjét, Enrique Pena Nietót, aki miatt szerinte csökkent Mexikó olajkitermelése, mert megnyitotta Latin-Amerika második legnagyobb gazdaságának energiaiparát a magánberuházások előtt. Az új elnök azonban megpróbálta megnyugtatni az üzleti szféra szereplőit, akiket aggodalommal töltenek el López Obrador olykor szélsőségesnek hangzó ígéretei. Az államfő ígéretet tett arra, hogy tiszteletben fogja tartani a központi bank függetlenségét, és hogy a 130 millió lakosú országba történő befektetések biztonságban lesznek.

López Obrador régóta szenvedélyes bírálója az állami tékozlásnak és korrupciónak. Hangsúlyozta, hogy kormánya megállítja a közpénzek folyását a „korrupció pöcegödrébe”, és elnöksége alatt nem fog emelkedni az államadósság, ahogy az adó sem. Egyik példaképére, a Mexikóban az államot az egyháztól elválasztó Benito Juárez néhai elnökre utalva fogadkozott, hogy szétválasztja a gazdasági és a politikai erőt egymástól. „A kormány többé nem lesz bizottság, amely egy telhetetlen kisebbség érdekeit szolgálja” – szögezte le.

Mexikóváros, 2018. december 1.
Andrés Manuel López Obrador új mexikói elnök beszédet mond hivatali eskütétele után a mexikói Nemzeti Kongresszus üléstermében tartott beiktatási ünnepségen Mexikóvárosban 2018. december 1-jén.
MTI/AP/Eduardo Verdugo

Vélhetően azért, hogy megerősítse a visszafogott és szerény politikus imázsát, López Obrador egy fehér Volkswagennel érkezett a kongresszus épületéhez a beiktatására. Emellett a szombati napra megnyitották az elnöki rezidenciát a nyilvánosság előtt. Az újdonsült elnök korábban azt mondta, hogy azzal is pénzt fog megtakarítani, hogy nem veszi igénybe az egész elnöki palotát, csak egy lakást alakít ki ott magának. Mérsékletességét azzal is bizonyítani igyekszik, hogy az elnöki gépet el akarja adni. Elődje még azzal érkezett vissza Mexikóba szombat reggel a G20 országcsoport argentínai csúcsértekezletéről.

Az új mexikói elnöknek a korrupció és a szegénység mellett az erőszak elburjánzásának óriási problémájával is szembe kell néznie, és hasonlóan választási versenytársaihoz, kampánya során ígéretet tett ennek az égető kérdésnek a megoldására, lévén kijelentette: elsődleges célja a biztonság erősítése lesz.

A mexikói belügyminisztérium adatai szerint tavaly 25 ezer gyilkosság történt, ez év első felében pedig több mint 15 ezer. Megfigyelők szerint a bűneseteknek csak igen csekély százalékát derítik fel a hatóságok. A féktelen erőszak egyik legismertebb példája az a 2014-es eset volt, amikor a Guerrero állambeli Igualában 43 főiskolásnak veszett nyoma. Utólag kiderült, hogy a rendőrség összejátszott a helyi drogkartellel, amely meggyilkolta a diákokat és elégette holttestüket.

Kapcsolódó cikkeink:

Megfigyelők szerint a 65 éves López Obrador korábban szinte szélsőségesen baloldali volt, jelenlegi pártszövetsége azonban a politikai paletta különböző képviselőiből áll.

Először 2006-ban indult az elnökválasztáson, majd 2012-ben is megmérettette magát. 2006-ban nem fogadta el a választási eredményt, és Mexikóvárosban nagyszabású tüntetéseket szervezett, ahol saját magát kiáltotta ki az ország legitim elnökének.

Bírálói szerint López Obrador még mindig inkább saját – az „állami maffiarendszer” felszámolásáról szóló – küldetéstudatában hisz, mintsem a modern gazdaság szabályaiban, és bár azt ígéri, hogy új útra tereli Mexikót, félő, hogy a gyakorlatban Venezuelához hasonló tekintélyuralmi rendszert és gazdasági összeomlást hoz el. Venezuela elnöke, Nicolás Maduro egyébként hivatalos volt a beiktatási ceremóniát követő fogadásra.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »