Már tisztábban emlékszik a múltra Trump volt ügyvédje

A manhattani bíróságon történt csütörtök reggeli meghallgatáson Michael Cohen, Donald Trump elnök volt ügyvédje beismerte, hogy bűnös a kongresszus félrevezetésében.

A volt ügyvéd egy New York-i szövetségi bíróságon tett nyilatkozatot és ebben elismerte: bűnös abban, hogy nem mondott igazat a kongresszusnak és a Robert Mueller vezette különbizottságnak, amely Donald Trump 2016-os elnökválasztási kampányában Trump munkatársai és oroszok esetleges összejátszását vizsgálja.

Michael Cohen, Donald Trump volt ügyvédje, amint elhagyja a Szövetségi Bíróság épületét 2018. november 29-én, New Yorkban. EPA/JUSTIN LANE

A manhattani bíróságon történt csütörtök reggeli meghallgatáson – ahol a Mueller-bizottság egyik tagja is jelen volt – Michael Cohen írásos nyilatkozatban közölte: a Donald Trump iránti lojalitása késztette őt arra, hogy eskü alatt hazudjon Trump egykori moszkvai üzleti ügyeit illetően. Az ügyvéd mind a kongresszus különleges vizsgálóbizottsága, mind a Mueller-bizottság előtt 2017-ben azt mondta: 2015-ben és 2016-ban egy Trump-torony moszkvai felépítéséről tárgyalt, de 2016 januárjában a tárgyalásokat az amerikai elnökválasztási kampány miatt  megszakította. Kiderült azonban: az üzleti tárgyalások 2016 januárjában mégsem szakadtak meg.

Cohen az idén augusztusban bűnösnek mondta magát a kampányfinanszírozási törvény megsértése, valamint adó-, és banki csalások miatt. Akkor vádalkut kötött és együttműködést ígért a Mueller-bizottsággal a várható enyhébb büntetés reményében.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás