Leépítésekre készül a GM Észak-Amerikában

A General Motors azt tervezi, hogy Észak-Amerikában mintegy 14 ezer munkavállalójától válik meg és bezár összesen öt olyan üzemet, ahol kevésbé keresett autókat gyártanak. Az átalakítás célja, hogy a felszabaduló forrásokat fejlesztésre költsék.

A tervről Mary Barra, a GM vezérigazgatója vasárnap tájékoztatta Donald Trump amerikai elnököt, aki a Wall Street Journal című lapnak hétfőn azt nyilatkozta, hogy a GM-nek inkább Kínában kellene felhagynia az autók összeszerelésével és az Egyesült Államokban bővítenie a gyártást, például a szívéhez közel álló Ohióban. Az amerikai elnök szerint a GM-nél „nem azokkal szórakoznak, akikkel kéne”. A gyártó nem kommentálta Trump megjegyzését.

A General Motors kedden jelentette be hivatalosan, hogy a tervezett 14 ezres leépítés keretében a fehérgallérosok számát 8 ezerrel csökkentik Észak-Amerikában, miközben az Egyesült Államokban 3300, Kanadában pedig 2600 fizikai dolgozótól válnak meg.

A GM az egyesült államokbeli Detroitban és az Ohio állambeli Lordstownban, valamint a kanadai Oshawában tervezi jövőre bezárni üzemeit, továbbá két Észak-Amerikán kívüli gyárában is leállítja a termelést. A tervek szerint leáll a Chevrolet Volt, Impala és Cruze, Cadillac CT6 és XTS, Buick LaCrosse modellek gyártása.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/AP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »