A nemzetközi közösség elítéli a Kercsi-szorosban történteket

Lengyelország és Románia aggodalmukat fejezték ki hétfőn a Kercsi-szorosban történtek miatt, mert megítélésük szerint az agresszió és a nemzetközi jog megsértése aláássa az egész térség biztonságát. Kína és Németország óva intett a feszültség fokozásától, és konzultáció útján történő rendezésére szólított fel.

Oroszország megsértette a nemzetközi szabályokat az Ukrajnával szemben tanúsított agresszív magatartásával az Azovi-tengeren – írta vasárnap éjjeli közleményében a lengyel külügyminisztérium. “Teljes erővel elítéljük Oroszország agresszív magatartását, és felszólítjuk az ország vezetését, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközi jogot” – tette hozzá a tárca.

A varsói külügyminisztérium szerint a feszültség kiéleződéséért Oroszország tehető felelőssé, amely “következetesen megsérti a nemzetközi jog legalapvetőbb pontjait, valamint Ukrajna területi egységét és szuverenitását”.

“A Krím félsziget illegális megszállását követően a Donyec-medencében zajló konfliktus szításával, illetve a Kercsi-híd Kijev beleegyezése nélküli megépítésével Oroszország megsértette a hajózás szabadságát” – mutatott rá a tárca.

Kercsi-szoros, 2018. november 26.
A Kercsi-híd a Fekete-tengert és az Azovi-tengert összekötő Kercsi-szoros közelében 2018. november 26-án. Petro Porosenko ukrán elnök az éjjel 60 napos hadiállapot bevezetését javasolta a Kercsi-szorosnál történt orosz agresszió miatt.
MTI/AP

Románia ugyanezen az állásponton van

A román külügyminisztérium “mélységes aggodalmát” fejezte ki hétfőn az Azovi-tengeren, illetve a Kercsi-szorosban történtek miatt, és úgy ítéli meg, hogy az “agresszió” és a nemzetközi jog megsértése aláássa az egész térség biztonságát.

A tárca Twitteren közzétett állásfoglalása csak utal arra, hogy Oroszországot tartja felelősnek az incidensért. A bukaresti külügy ugyanis az eset kapcsán azt hangsúlyozta, hogy Románia határozottan kiáll Ukrajna területi épsége és szuverenitása, illetve azon joga mellett, hogy “nemzetközi vizeit” használhassa.

A bukaresti külügyminisztérium aggodalmát a média is osztja: a román hírtelevíziók vezető témája volt hétfőn a Bukaresttől 800 kilométernyire lévő Kercsi-szorosban történt orosz-ukrán tengeri incidens, amelyet a Fekete-tenger egész térségét fenyegető biztonsági kockázatnak tartanak.

  • Előzmények
Az ukrán haditengerészet vasárnap este arról adott hírt, hogy Oroszország tüzet nyitott hajóira a Kercsi-szorosnál, majd az orosz különleges egységek három ukrán hajót elfoglaltak. A hadihajók az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol kikötőjébe tartottak. Az incidensben hat ukrán tengerész megsebesült. Kicsivel korábban egy orosz határőrhajó állítólag szándékosan nekiment egy ukrán hadihajónak Odessza és Mariupol között. Petro Porosenko ukrán elnök az eseményeket követően összehívta a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsot, és a hadiállapot bevezetését javasolta a parlamentnek.

Fokozódik a kelet-ukrajnai konfliktus

Kína és Németország párbeszédre szólított fel

Kína óva intett a feszültség fokozásától a Fekete-tengeren, és az Oroszország és  Ukrajna közötti viszály párbeszéd, konzultáció útján történő rendezésére szólított fel hétfőn. Erről Ken Suan külügyi szóvivő nyilatkozott a Kercsi-szorosban történt incidenssel kapcsolatban a TASZSZ orosz hírügynökségnek.

Elmondta: Peking arra szólítja fel az érintett feleket, hogy tanúsítsanak visszafogottságot, ne hagyják, hogy a helyzet elmérgesedjen, párbeszéd és konzultációk útján jussanak konszenzusra.

Heiko Maas német külügyminiszter hétfőn felszólította Oroszországot és Ukrajnát a közöttük zajló konfliktus azonnali enyhítésére. Maas hétfői madridi bemutatkozó látogatása előtt német újságíróknak úgy nyilatkozott: “Az Azovi-tengernél tapasztalt fejlemények rendkívül aggasztóak. Nem fogadható el az orosz blokád.”

Hozzátette azt is, hogy mindkét felet fel kell kérni a konfliktus enyhítésére, és abban bízik, hogy ezt a felszólítást továbbiak is követni fogják.

“Ennek a háborúnak, ami a szomszédságunkban zajlik, véget kell vetnünk” – fogalmazott Maas Madridban, és arra figyelmeztetett, hogy a többszörösen áttárgyalt fegyverszünetet be kell végre tartani.

Forrás: MTI/PAP/Reuters/TASZSZ/dpa

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás