Haladás történt a Brexit kapcsán, de még nincs végleges megállapodás

Jelentős előrelépés történt az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti jövőbeli kapcsolatrendszerre vonatkozó politikai nyilatkozatot illetően, de a végleges megállapodást még nem sikerült tető alá hozni – közölte az Európai Bizottság egyik szóvivője a testületet vezető Jean-Claude Juncker és Theresa May brit kormányfő szerda esti brüsszeli találkozóját követően.

Az illetékes arról számolt be a mintegy kétórás egyeztetés után, hogy „nagyon jó haladást sikerült elérni, a munka folytatódik”, ami elemzők szerint azt jelenti, hogy az áttörésre még várni kell.

Theresa May bejelentette: szombaton visszatér a belga fővárosba, hogy „további megbeszéléseket folytasson – többek között Junckerrel – arról, miként zárhatják le a folyamatot olyan módon, amely minden fél érdekeinek megfelel”.

„Van még néhány kérdés, amelyet rendezni kell, azonban úgy gondolom, sikerült megfelelő irányokat mutatnunk a tárgyaló delegációinknak, hogy megoldják ezeket” – mondta May a BBC brit médiatársaságnak adott interjújában, hozzátéve, hogy a munka azonnali hatállyal megkezdődik.

Brüsszel, 2018. november 21.
Theresa May brit miniszterelnököt (b) fogadja Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben 2018. november 21-én. A felek a Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépéséről, azaz a Brexitről és a jövőbeli EU-brit kapcsolatokról tárgyalnak.
MTI/EPA/Olivier Hoslet

Egyesek azt feltételezik, hogy a brit kormányfő az utolsó pillanatban bizonyos engedményeket akar kicsikarni az Európai Uniótól, amelyek segítenék az egyezmény londoni jóváhagyását, de valójában egyik félnek sincs nagy mozgástere a módosításra. Egy névtelenséget kérő diplomata ugyanakkor úgy vélekedett, hogy nem tervezték volna be a szombati tanácskozást, ha nem mutatkozna nagy esély a véglegesítésre.

Szakértők szerint az Európai Bizottságnak konzultálnia kell a bennmaradó tagállamok képviselővel a szövegről, enélkül még nem terjesztheti azt elő jóváhagyásra. A „huszonhetek” pénteken egyeztetnének a mintegy 20 oldalas nyilatkozat tervezetéről. A csaknem 600 oldalas kiválási megállapodást és a jövőbeli EU-brit viszonyról szóló politikai nyilatkozatot vasárnapi rendkívül csúcsértekezletükön fogadhatják el az uniós tagállamok vezetői.

Bennfentes források szerint Angela Merkel német kancellár leszögezte, hogy csak akkor utazik vasárnap Brüsszelbe, ha készen áll az aláírásra váró egyezmény. Az EU-ban maradó „huszonhetek” pedig nyilvánvalóvá tették, hogy a rövidre tervezett délelőtti találkozón nem kívánnak már tárgyalni, sajtóhírek szerint épp ezért ebédet sem rendeltek az Európai Tanácsba.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »