Túlzottdeficit-eljárás indul Olaszországgal szemben

Túlzottdeficit-eljárást kezdeményezett Olaszországgal szemben szerdán az Európai Bizottság az aggályosnak minősített jövő évi költségvetési tervezet miatt, amely a testület szerint „különösen súlyos megsértését” jelenti az uniós szabályoknak és a római kötelezettségvállalásoknak.

A bizottság első lépésként jelentést fogadott el az olasz helyzettel kapcsolatban, amelyet szakemberek szerint nagy valószínűséggel jóváhagynak majd a tagállamok pénzügyminiszterei is, és így – akár már januárban – formálisan is megindulhat a túlzottdeficit-eljárás.

Ennek keretében ajánlásokat küldhetnek Olaszországnak, amennyiben pedig ezeknek a kormány nem tesz eleget, akkor adott esetben pénzügyi szankciókat is elfogadhatnak.

„Súlyos aggodalomra ad okot az olasz helyzet. Az eurócsoport tagjainak azonos szabályok alapján kell játszaniuk, ezek azért vannak, hogy védjenek bennünket, hogy biztonságot, stabilitást és kölcsönös bizalmat teremtsenek” – emelte ki Valdis Dombrovskis, az euróért és a szociális párbeszédért felelős alelnök.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az Európai Bizottság szerdán hivatalosan is elutasította a jövő évi olasz büdzsé tervezetét. A lépés várható volt, miután Róma a korábbi felszólítás ellenére sem volt hajlandó korrekcióra. Ez a legelső alkalom, hogy visszautasították valamelyik tagállam költségvetését. A brüsszeli testület megállapította: a tervezet alapján be nem tartottnak kell tekinteni a meghatározott adósságkritériumokat, ezért „indokolt” a túlzottdeficit-eljárás megindítása.

„Véleményünk szerint ez a büdzsé instabilitáshoz vezethet és valószínűleg negatív hatással lenne a gazdasági növekedésre” – mondta Dombrovskis.

A lépés fokozhatja a feszültséget Róma és Brüsszel között, politikai elemzők szerint azonban ez éppen az olasz kormánypártok malmára hajthatja a vizet a jövő évi európai parlamenti választások előtt. A Politico hírportál szerint a nagy kérdés, hogy az EU még a választások előtt válaszadásra kötelezi-e majd Olaszországot.

Bármi is legyen a politikai huzavona eredménye, a helyzet tovább fokozza a piaci bizonytalanságot az euróövezet harmadik legnagyobb gazdaságának számító állammal szemben, a nyugtalan helyzetben pedig a piaci folyamatok egyesek szerint akár még ki is kényszeríthetik a korrekciót, sőt a koalíció felbomlásához is vezethetnek.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »