Zárónyilatkozat nélküli APEC csúcs

Elsősorban Kína és az Egyesült Államok nézeteltérései miatt zárónyilatkozat elfogadása nélkül ért véget vasárnap az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozója vasárnap Pápua Új-Guineában, amire még nem volt példa a 21 tagországot számláló szervezet történetében.

A dokumentum helyett a vendéglátó Pápua Új-Guinea ad ki “elnöki nyilatkozatot” – közölte a találkozó végeztével Csang Sao-kang, a kínai kereskedelmi minisztérium nemzetközi osztályának főigazgatója.

A dél-csendes-óceáni térséggel kapcsolatos nézeteltérések miatt nehéz lesz zárónyilatkozatot megfogalmazni – közölte előzőleg vasárnap a Reuters brit hírügynökséggel Rimbink Pato pápua új-guineai külügyminiszter, a térségbeli befolyásért folyó amerikai és kínai kereskedelempolitikai versengésre utalva.

Peter O’Neill pápua új-guineai miniszterelnök záróbeszédében hangoztatta, hogy a szervezet megpróbál “szabad és nyitott” kereskedelmet biztosítani 2020-ig. O’Neill kijelentette: az APEC vezetői “gyümölcsöző és őszinte eszmecserét” folytattak a kétnapos Port Moresby-i csúcstalálkozón, de elismerte, hogy “növekvő feszültségek vannak a kereskedő országok között világszerte“. Hangsúlyozta, hogy “az egész világ aggódik” a Kína és az Egyesült Államok közötti feszültségek miatt.

Csoportkép az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) 30. csúcstalálkozójának résztvevőről a Pápua Új-Guinea fővárosában, Moresbyben rendezett gálavacsorán 2018. november 17-én.
MTI/EPA/Mast Irham

Justin Trudeau kanadai kormányfő is azt mondta újságíróknak, hogy nézetkülönbségek voltak több ország, közöttük Kína és az Egyesült Államok között.

A kétnapos tanácskozáson a fő vita a nemzetközi kereskedelmet irányító Kereskedelmi Világszervezetről (WTO) folyt. Az AP amerikai hírügynökség birtokába jutott nyilatkozattervezetekből ítélve Washington azt szerette volna elérni, hogy a dokumentum szigorúbban fogalmazzon a Kína általa méltánytalannak tartott kereskedelmi gyakorlata miatt, a pekingi küldöttség viszont azt akarta, hogy az általa protekcionistának és egyoldalúnak tartott amerikai politikával szembeni álláspont kapjon benne hangsúlyt.

Mike Pence amerikai alelnök és Hszi Csin-ping kínai elnök szombati beszédében egymásnak tett csípős megjegyzéseket. Pence kijelentette, hogy tiszteli Hszit és Kínát, ugyanakkor élesen bírálta a világ második legnagyobb gazdaságát a szellemi tulajdon lopása, az erőltetett technológiatranszfer és a méltánytalan kereskedelmi gyakorlatok miatt.
Hszi szerint a világnak döntenie kell az együttműködés és a konfrontáció között, miután egyre növekszik a protekcionizmus és gyakoribb az egyoldalú döntéshozatal. Mint mondta, a második világháború után felállított világszervezeteket, mint amilyen a WTO, nem szabad személyes érdekek kiszolgálására használni.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/AFP/dpa/EFE/AP

Felkapott hírek

Friss hírek

Theresa May még mindig nem adta fel

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke arról számolt be kedden, hogy "hosszú és őszinte" megbeszélést folytatott a brit kormányfővel, aki biztosítékokat akar kapni az Európai Uniótól arra, hogy az ír-északír határellenőrzés visszaállításának megakadályozását célzó tartalékmegoldás csak átmeneti időre alkalmazható.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás