Északír trükk a Brexit ellen

Egyre népszerűbb az ír állampolgárság az északírek körében. A brit kilépési referendum óta immár lakosságának tizede igényelte az ír papírokat, amelyek értéke az EU által nyújtott szolgáltatások miatt igencsak megugrott.

Az 1998-as Nagypénteki Egyezmény ugyanis lehetővé teszi, hogy az 1,8 milliós kis országrész lakói ír, brit, vagy akár mindkét állampolgársággal is rendelkezzenek – az ír állampolgárság megszerzése mindössze 300 eurós adminisztrációs költséggel megoldható. Így a Brexit után sokan – eddig 180 ezer ember, azaz a lakosság tizede – a Bloomberg által megszólaltatott kétgyerekes Fermanagh-i családanyához, Noeleen Hayes-hez hasonlóan jó befektetésnek látta beszerezni az unióra nyitottabb útlevelet. Hayes egyébként gyermekei európai oktatási és munkavállalási lehetőségeinek megőrzése céljából igényelt számukra ír állampolgárságot.

70 ezer eurót lehet fogni egy diplomán

Főleg az uniós polgárként Európába látogatva ingyenesen igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások és az egyetemi tandíjak közötti különbség elvesztése fájna az északíreknek, de az iskolai végzettségek egységes elfogadása is fontos szempont. Példának okáért a dublini Trinity College-ban az uniós állampolgárok 28 ezer, az azon kívüli diákok mintegy 100 ezer eurós tandíjra számíthatnak négy év alatt (bár itt az EU-ban élve eltöltött bizonyos idő is feltétel, nem csak az állampolgárság).

Mégsem biztos, hogy minden ilyen egyszerűen fog menni, ha az EU és London döcögő megegyezési folyamatában arra jutnak a felek, hogy Észak-Írország a Brexittel távozik az unióból. Márpedig ez is az egyik vitás pont a kilépési tárgyalásokban, hogy a határellenőrzés elkerülésére irányuló kedvezmények mellett – Leo Varadkar ír miniszterelnök szerint – problémás lehet megengedni az északír polgároknak, hogy az EU-állampolgároknak járó előnyöket élvezzék. Múlt héten egyébként ezer prominens északír fordult a dublini vezetéshez, aggodalmának hangot adva a jelenlegi bizonytalanság kapcsán.

Észak-Írországban egyébként korántsem voltak túlsúlyban az elszakadni vágyók: a brit szűk többséggel szemben itt az emberek 44 százaléka szavazott csupán az EU elhagyására, 56 százalékuk a maradásra voksolt – így érthető, hogy sokan már csak uniópártiságuk vagy praktikus megfontolások miatt is igényelné az ír útlevelet.

„Brüsszel annexálná Észak-Írországot”

Nemrég pedig az EU javasolta az északír kérdés rendezésére, hogy a kicsiny ország legyen Hongkong mintájára különálló vámterület – a britek megrökönyödésére, akik arról beszéltek, hogy az EU annexálni akarja a területet. Az írek számára ugyanakkor az lenne fájdalmas, ha újra „kemény” határvonal vágná ketté a lakosságot, ami nem is olyan régi, történelmi sebeket tépne fel.

A legújabb fejlemények szerint ezt sikerül elkerülni, legalábbis akkor, ha Theresa May végig tudja vinni az EU-val egyeztetett megoldástervezetet. Ami viszont erősen kérdéses, ma éppen Brexit-ügyi minisztere mondott le amiatt, mert nem ért egyet a May által összehozott tervezettel.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Bloomberg

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás