Megpróbálkoznak a kisebbségi kormánnyal Svédországban

Kisebbségi kormány létrehozására tesz kísérletet Ulf Kristersson, a svéd konzervatív Mérsékelt Párt vezetője. A kabinet Kristersson pártja mellett a Kereszténydemokratákból állna – jelentette be a svéd politikus hétfői sajtótájékoztatóján. A parlamenti szavazást szerdán tartják.

Az említett koalíciónak csupán 92 képviselői helye van a 349 fős parlamentben, és ahhoz, hogy jóváhagyják, szüksége lesz a radikális Svéd Demokraták szavazatára, továbbá arra is, hogy legalább a Centrum Párt és a Liberálisok tartózkodjanak – e két utóbbi tagja annak a négypárti jobbközép szövetségnek, amelynek eredetileg a Mérsékelt Párt is. A Centrum Párt és a Liberálisok mindazonáltal már korábban bejelentették, hogy nem támogatnak olyan kormányt, amely a Svéd Demokraták támogatását is elfogadja.

Kristersson, akinek miniszterelnöki jelölését Andreas Norlén, a parlament elnöke hétfőn hivatalosan is bejelentette, azt mondta nyilatkozatában, hogy a nyilvánvaló kockázatok ellenére döntött úgy, hogy megpróbálja keresztülvinni kormányának jóváhagyását, amelyről a parlament november 14-én tart szavazást. Korábban Kristersson is kizárt bármiféle kormányalakítási célú együttműködést a populistákkal.

A svéd törvények nem írják elő, hogy a miniszterelnököt abszolút többséggel kell megválasztani, csupán azt szabják feltételül, hogy ne szavazzon ellene abszolút többség.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A szeptember 9-i parlamenti választásokon sem a baloldali blokk – a svéd Zöld Párttal koalícióban kormányzó Svéd Szociáldemokrata Párt, illetve a Baloldali Párt együttese -, sem pedig a konzervatív Mérsékelt Párt, a Centrum Párt és a Kereszténydemokraták és Liberálisok jobbközép szövetsége nem szerzett egyedül többséget a 349 fős törvényhozásban. A Stefan Löfven miniszterelnök vezette baloldali blokk 144 képviselői helyet nyert el, eggyel többet, mint a jobbközép szövetség. A bevándorlásellenes Svéd Demokraták 62 parlamenti mandátummal a mérleg nyelvét játsszák.

Forrás: MTI/Reuters/EFE

Friss hírek