Egyre közelebb az elnökhöz a brazil korrupciós botrány

Korrupció gyanújával a brazil rendőrség pénteken letartóztatta a világ legnagyobb húsfeldolgozó cégének, a JBS-nek a volt elnökét, akinek tanúvallomása kulcsszereppel bír a Michel Temer brazil elnök elleni korrupciós eljárásban. 

A brazil rendőrség közleménye szerint Joesley Batista, a JBS korábbi elnöke, illetve Ricardo Saud, a JBS egy volt vezetője pénteki letartóztatása része egy rendőrségi nyomozásnak, amely egy 2014-2015-re visszanyúló korrupciós ügyet vizsgál. A gyanú szerint vállalati vezetők fizették le a brazil mezőgazdasági minisztériumhoz köthető köztisztviselőket és politikusokat a cégnek kedvező döntések és szabályozások érdekében. A JBS húsfeldolgozó cégnek ez segített versenyelőnyre szert tenni.

A rendőrség azt is közölte, hogy bizonyíték van arra, hogy a nyomozás egyes célszemélyei megpróbáltak kibújni az eljárás alól, pedig látszólag együttműködtek a rendőrséggel. Pénteken összesen 16 személyt tartóztattak le, három embert pedig továbbra is keresnek, emellett több tucat házkutatási parancsot bocsátottak ki.

A JBS egyike azoknak a vállalatoknak, amely a brazíliai korrupcióval kapcsolatos nyomozás középpontjában áll. A 2014-ben indított Lava Jato (Autómosó) fedőnéven elhíresült nyomozás kiterjedt korrupciós hálózatot tárt fel: a nyomozók szerint egyes cégek dollármilliárdokat fizettek megvesztegetésre és politikusoknak jutalékként, a vállalatoknak kedvező politikai szívességekért és közbeszerzések elnyeréséért.

Vesztegetés miatt milliárdokra büntettek egy brazil cégcsoportot

A főügyész 12 millió dollárnyi kenőpénz elfogadásával vádolja a brazil elnököt

A JBS több vezetője vádalku keretében vallott a rendőrségnek a vállalat érintettségéről, továbbá olyan bizonyítékokat is szolgáltattak, amelyek alátámasztják a Temer elleni vádakat. 

A brazil elnök, Michel Temer a 30. Nemzetközi Autókiállítás megnyitóján Sao Paulóban, Brazíliában 2018. november 8-án. EPA/Marcelo Chello

A jelenlegi brazil elnök, Michel Temer személye is korrupciós ügyek egész sorozatával fonódik össze. Egyebek között azért áll az ügyészség célkeresztjében, mert 2017 tavaszán – egy volt tanácsadója közreműködésével – állítólag félmillió realt fogadott el Joesley Batista nagyvállalkozótól, a JBS tulajdonosától. Az összeg, amelynek átvételéről videofelvétel is készült, első részlete volt egy nagyobb kenőpénznek, amiért cserében Temer közbenjárt az óriáscég érdekében az ország versenyhatóságánál.

Forrás: MTI/AP

Friss hírek