Már Horst Seehofer sem akar pártelnök lenni, lemond tisztségéről

Horst Seehofer rövidesen lemond a bajor Keresztényszociális Unió (CSU elnöki tisztségéről – jelentette szerdán a Die Zeit című német hetilap a hírportálján.

Horst Seehofer a környezetéből származó információk alapján pártja hét végi vezetőségi ülésén ismerteti döntését, miszerint befejezi 2008-ban kezdett pártelnöki munkáját, de megtartja a belügyminiszteri pozíciót a szövetségi kormányban.

Horst Seehofer német belügyminiszter sajtótájékoztatót tart a belügyminisztérium berlini épületében 2018. november 5-én. MTI/EPA/Clemens Bilan

Döntését nagyban befolyásolta Angela Merkel kancellár azon elhatározása, hogy pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) decemberi kongresszusán nem pályázza meg ismét az elnöki tisztséget, és legkésőbb a ciklus végén távozik a politikából.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Merkel hivatalosan is bejelentette, hogy hátrébb lép

Egyelőre kitart a német koalíció, nincs veszélyben Merkel pozíciója

A testvérpárt CDU vezetőjének lépése azt is megmutatta Horst Seehofernek, hogy a pártelnöki pozícióval együtt nem kell a kormányzati tiszstéget is feladni, így míg Merkel a kormány élén áll, ő a Merkel-kormányban kíván maradni – ismertették a Die Zeit forrásai. Hozzátették: ezt az elképzelést olyan politikusok is támogatják a CSU-ban, akik hónapok óta sürgetik Horst Seehofer távozását a párt éléről.

A Die Zeit szerint ebben annak is szerepe van, hogy a CSU-ban azzal számolnak, hogy Angela Merkel kormánya legfeljebb jövő tavaszig marad hivatalban, és úgy vélik, erre a néhány hónapra már nem érdemes egy másik CSU-s politikust megtenni szövetségi belügyminiszternek.

Nem sokan hiszik, hogy Merkel még három évig kancellár marad

A CSU következő elnöke vagy Markus Söder bajor miniszterelnök, vagy Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője lehet, a tisztség betöltéséről egy rendkívüli kongresszuson döntenek majd. Söder jobb esélyekkel indul, mint Weber – írta a Die Zeit.

A CSU az október közepén tartott bajorországi tartományi törvényhozási (Landtag-) választáson az első helyen végzett, a szavazatok 37,2 százalékát szerezte meg, de támogatottsága 10,4 százalékponttal gyengült az előző, 2013-as választáson szerzett 47,6 százalékhoz képest, és a leggyengébb eredményt érte el az 1950-es 27,4 százalék óta. A párt így elveszítette abszolút többségét a müncheni tartományi gyűlésben, és koalícióra kényszerült a Szabad Választók (FW) pártjával. 

A koalíciós szerződést hétfőn írták alá, Markus Södert kedden választotta meg kormányfőnek a Landtag. Kormányának tagjai november 12-én tesznek esküt.

Forrás: MTI

Friss hírek