Az olasz kormány továbbra is nagyon bizakodó

Az olasz miniszterelnök-helyettes szerint az olasz kormány vitatott költekezési csomagterve lesz az európai gazdasági növekedés újjáélesztésének “receptje”.

Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője a Financial Times című londoni gazdasági napilapnak kijelentette: a kontinens immár készen áll arra, hogy maga mögött hagyja a megszorításokat, és átvegye Donald Trump amerikai elnök deficitnövelő költségvetési hozzáállását.

Di Maio a brit lap által hétfőn közölt interjúban úgy vélekedett, hogy ha ez a recept Olaszországban beválik, “akkor európai szinten fogják azt mondani, hogy mindegyik országban alkalmaznunk kellene az olasz receptet”. A vezető olasz kormányzati politikus szerint Róma “nem arra játszik, hogy Olaszország túl nagy ahhoz, semhogy csődbe mehessen”.

“Hiszünk abban, hogy expanzív költségvetési politikával jelentősen csökkenthetjük a közadósság-rátát” – fogalmazott, majd hozzátette: jóllehet nem ért egyet Donald Trumppal olyan kérdésekben, mint például a környezetvédelem, meggyőződése ugyanakkor, hogy a fejlett gazdaságok közelítenek majd az amerikai elnök adócsökkentésekre és kiadásnövelésre épülő költségvetési politikájához. Di Maio szerint a következő tíz évben Európa is ebbe az irányba indul el, mivel az Egyesült Államok is errefelé tart.

“Az amerikai gazdaság 4 százalékkal növekszik Trump expanzív (költségvetési) politikájának hatására, amelyre mindenki azt mondta, hogy elhibázott. Az amerikai elnök növeli a deficitet, csökkenti az adóterheket és infrastrukturális beruházásokat hajt végre” – fejtegette az olasz miniszterelnök-helyettes.

Di Maio elmondta: az Öt Csillag Mozgalom tárgyalásokat folytat más európai pártokkal egy megszorítás-ellenes pártcsoport létrehozásáról az Európai Parlamentben (EP). Hozzátette: van egy “politikai osztály” Európában, amely évek óta ragaszkodik a megszorítások gazdaságpolitikájába vetett hitéhez, de a jövő évi EP-választások “majd jól felrázzák” ezt a politikai elitet.

A konfliktus forrása az, hogy az új olasz kabinet az elődjénél lényegesen nagyobb költségvetési hiánycélt tűzött ki a következő három évre. A tervezet a kormányzati kiadások 2,7 százalékos nominális növekedésével számol, noha ez nem lehetne több 0,1 százaléknál, a deficitet pedig jövőre a bruttó hazai termék (GDP) 2,4 százalékában szabná meg, az előző kormány által vállalt 0,8 százalékkal szemben.

Kapcsolódó cikkeink:

Olaszország hitelminősítői megítélése mindazonáltal folyamatosan romlik az olasz kormány költségvetési tervei miatt. 

A Standard & Poor’s a minap leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az addigi stabilról Olaszország államadós-besorolásának kilátását, elsősorban azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy az olasz kormány gazdasági és költségvetési politikája megterheli az olasz gazdasági növekedést, és emiatt várhatóan nem folytatódik az olasz államadósság-ráta csökkenése. A cég azzal számol, hogy a hazai össztermékhez (GDP) mért bruttó és nettó olasz szuverén adósságkötelezettségek aránya a következő három évben 128,5, illetve 123,2 százalék környékén marad.

Egy másik globális hitelminősítő, a Moody’s Investors Service nem sokkal korábban az addigi “Baa2”-ről egy fokozattal “Baa3”-ra rontotta Olaszország államadósságának besorolását, mindenekelőtt az olasz költségvetési helyzet gyengülésével indokolva a lépést. A “Baa3” minősítés a befektetésre ajánlott kategória alapszintje. Ha a Moody’s innen tovább rontja az olasz szuverén besorolást, Olaszország ennél a hitelminősítőnél elvesztené befektetési ajánlású osztályzatát.

A Moody’s is kiemelte indoklásában azt a véleményét, hogy a költségvetési politika expanzívvá válása miatt az olasz államadósság-ráta a GDP 130 százalékához közelítő jelenlegi szintek környékén marad a következő években, és ez potenciális sokkoknak teszi ki az olasz gazdaságot.

Forrás: MTI / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

< /*} */ ?>

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás