Brüsszelből próbálja egyesíteni a katalán erőket Puigdemont

Köztársaság Tanácsa néven alapított Brüsszelben működő politikai szervezet Carles Puigdemont, az egy éve leváltott katalán elnök. A szervezet az önálló katalán köztársaság megteremtésén fog dolgozni – közölte a spanyol sajtó szerdán.

Az alapítást a katalán függetlenségi kormány barcelonai székhelyén rendezett ünnepségen jelentették be még kedd este, ahol Carles Puigdemont videókonferencián beszélt arról, hogy csak így van lehetőségük a spanyol állam „fenyegetései” nélkül, szabadon tenni céljaik eléréséért.

Carles Puigdemont leváltott katalán elnök (kivetítőn) videótelefont intéz támogatóihoz a Nemzeti Felhívás a Köztársaságért (La Crida Nacional per la República) néven általa létrehozott függetlenségpárti szervezet alapító konvencióján a katalóniai Manresában 2018. október 27-én.
MTI/EPA/EFE/Susanna Saez

A szervezet küldetése nemzetközivé tenni a katalán függetlenségi eszmét, elérni a katalánok önrendelkezéshez való jogának külföldi elismerését – mondta Toni Comín, a tavaly leváltott katalán kormány egykori tanácsosa, szintén Brüsszelből jelentkezve. Kitért arra is, hogy együttműködnének a hivatalban lévő katalán függetlenségi kormánnyal, a parlamenttel, a katalán autonóm intézményekkel és a különböző függetlenségpárti civil szervezetekkel is. Első lépésként bejelentették egy civil regiszter létrehozását, amelybe azok kérhetik felvételüket, akik részt kívánnak venni a szervezet tevékenységében, céljai megvalósításában.

Néhány spanyol sajtóorgánum párhuzamos katalán kormányként emlegeti az új szervezetet, amelynek azonban jogi státuszáról, szervezeti felépítéséről, működési részleteiről nem hangzott el ismertetés.

A Köztársaság Tanácsának létrehozása először márciusban merült fel, amikor az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) és a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) függetlenségi pártok megállapodtak arról, hogy Belgiumból építenék a jövőbeli katalán köztársaságot.

Az elfogadott 46 oldalas dokumentumban az állt, hogy háromszintű „politikai struktúrát” hoznak majd létre: ezek a Köztársaság Képviselőinek Közgyűlése, a Köztársaság Tanácsa és a Köztársaság Tanácsának elnöksége lennének, Carles Puigdemont leváltott katalán elnök vezetésével.

Spanyolországban is összehozná a  függetlenségieket

A brüsszeli szervezet alapításán kívül néhány nappal ezelőtt Carles Puigdemont egy új katalóniai politikai szervezetet is létrehozott Nemzeti Felhívás a Köztársaságért (La Crida Nacional per la República) néven.

Az új formáció szándéka, hogy egy név alatt egyesítse a különböző katalán szeparatista politikai erőket, mivel az utóbbi időben eltávolodtak egymástól. Eltérően gondolkodnak például arról, hogy milyen stratégia szerint kellene továbbhaladniuk. Véleménykülönbségeik pedig odáig vezettek, hogy mára elveszítették többségüket a barcelonai autonóm parlamentben.

A Köztársaság Tanácsának alapítását Carles Puigdemont önkéntes külföldi száműzetésének egyéves évfordulójára időzítették.

2017. október 27-én a barcelonai katalán autonóm parlament függetlenségpárti többsége megszavazta a „Katalán Köztársaság” függetlenségét kinyilvánító javaslatot, hivatkozva arra, hogy az október 1-én – az alkotmánybíróság felfüggesztő határozata ellenére megrendezett, és rendőri erőszakba torkollt – népszavazáson Katalónia elnyerte a jogot, hogy függetlenné váljon.

Erre válaszul még aznap a spanyol parlament felsőháza, a szenátus az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva jóváhagyta, hogy a spanyol kormány feloszlassa a katalán parlamentet, előrehozott helyi parlamenti választásokat írjon ki, és ideiglenesen átvegye az irányítást Katalónia felett.

Néhány nappal később Carles Puigdemont leváltott katalán elnök, valamint volt kormányának több tagja elhagyta Spanyolországot, és Brüsszelbe utazott, mivel a történtek miatt bírósági eljárás indult ellenük. A maradó kormánytagok többsége előzetes letartóztatásba került. A spanyol legfelsőbb bíróság a leváltott autonóm kormány mind a 14 tagjával szemben vádat emelt különböző bűncselekmények miatt. A legsúlyosabb, lázadás és közpénzek hűtlen kezelése vádpontokban kilencen érintettek, köztük a volt elnök is.

A per várhatóan januárban kezdődik azokkal szemben, akik Spanyolországban vannak, a külföldön lévő politikusok ellen pedig belföldi elfogatóparancs van érvényben, miután az európai elfogatóparancsot egy német tartományi felsőbíróság ítelete miatt visszavonták. A schleswig-holsteini főügyészség úgy döntött, hogy csak a közpénz hűtlen kezelése miatti vád alapján képzelhető el Carles Puigdemont kiadatása Spanyolországnak, mert a lázadás vádja a német jog alapján nem állja meg a helyét.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »