A kormányátalakítás az iráni elnök legújabb ötlete a gazdasági nehézségek megoldására

Haszan Róháni iráni elnök új minisztereket nevezett ki a gazdasági és pénzügyi, illetve az iparügyi, a munkaügyi és a közlekedési tárca élére. Döntésére szombaton a parlament is rábólintott.

A gazdasági és pénzügyi minisztériumot Farhad Dedzspaszand fogja vezetni – derült ki a teheráni parlament ülésének élő televíziós közvetítéséből. A 265 képviselő közül 200 szavazott Dedzspaszandra. Az iráni törvényhozásban összesen 290 képviselő foglal helyet.

A munkaügyi tárca élére Mohammad Sarjatmadari került 196 szavazattal, Reza Rahmani pedig 203 vokssal az iparügyi minisztériumot vezetheti. A közlekedési tárcát Mohammad Eszlami szerezte meg 151 szavazattal.

Haszan Róháni iráni elnök (k) a törvényhozók körében, amikor megérkezik a parlament ülésére 2018. október 27-én. (EPA/ABEDIN TAHERKENAREH)

Róháni arra buzdította az új minisztereket, hogy álljanak ellen, és harcoljanak az Egyesült Államokkal, amely május óta fokozatosan újra hatályba léptette az iszlám köztársaságra korábban kiszabott szankciókat. Donald Trump amerikai elnök május elején felmondta a 2015-ös többhatalmi atomalkut Iránnal. Washington a következő hónapban az iszlám köztársaság egyik fő bevételi forrását jelentő olaj- és gáziparra vonatkozó büntető intézkedéseket akarja visszaállítani.

Az iráni gazdaság helyzete már így is ingatag, ami miatt országszerte többször került sor tüntetésekre az elmúlt hónapokban.

„Gondjaink vannak, amit egymás segítségével kell megoldanunk” – hangsúlyozta Róháni a képviselők előtt. Irán és az Egyesült Államok gazdasági háborút folytat – húzta alá. „Térdre kell kényszerítenünk Amerikát” – szólított fel.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/AP

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »