Újrakezdi a leváltott katalán elnök

Nemzeti Felhívás a Köztársaságért (La Crida Nacional per la República) néven új politikai szervezetet hozott létre Carles Puigdemont leváltott katalán elnök, amely szombaton tartotta alapító konvencióját a katalóniai Manresában.

Az új formáció szándéka, hogy egyesítse a különböző katalán szeparatista politikai erőket, fennállása pedig addig tartana, amíg megvalósul tagjainak célja: a Spanyolországtól független katalán köztársaság. Ezzel összhangban az alapító konvención elhangzott: a Crida – bár egyelőre nem párt -, engedi tagjainak, hogy más pártban is tagok legyenek.

Az új függetlenségi szervezet 2019 január 19-én tartja alakuló kongresszusát, amelyen megválasztja vezetőit. Alapító elnöke Carles Puigdemont lesz, aki Brüsszelből irányít majd.

A Crida szombati konvencióján mintegy hatezren vettek részt, köztük Quim Torra katalán elnök – aki szintén alapítója a formációnak -, valamint az autonóm kormány több tagja is. A támogatóíveket mintegy 51 ezren írták alá, és több mint 9 ezren anyagilag is támogatták a megalakulást.

Carles Puigdemont leváltott katalán elnök videóhívása Brüsszelből a La Crida Nacional per la República alapító konvencióján 2018. október 27-én. (EPA/SUSANNA SAEZ)

Az alapító konvenció időpontja szimbolikus, mivel tavaly ezen a napon fogadott el nyilatkozatot a barcelonai autonóm parlament Katalónia függetlenségéről, amelyre válaszul a spanyol parlament felsőháza, a szenátus az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva jóváhagyta, hogy a spanyol kormány feloszlassa a katalán parlamentet, előrehozott helyi parlamenti választásokat írjon ki, és ideiglenesen átvegye az irányítást Katalónia felett.

Puigdemont szándékát a szeparatista erők egységesítésére az indokolja, hogy a különböző függetlenségi pártok az utóbbi időben eltávolodtak egymástól. Eltérően gondolkodnak például arról, hogy milyen stratégia szerint kellene továbbhaladniuk. Véleménykülönbségeik pedig odáig vezettek, hogy mára elveszítették többségüket a barcelonai autonóm parlamentben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek