Omán segítene előmozdítani a közel-keleti béke megteremtését

Omán szombaton úgy foglalt állást, hogy eljött az ideje elfogadni Izrael létét a Közel-Keleten, és felajánlotta segítségét a palesztin-izraeli békefolyamatban.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő előző nap meglepetésszerű látogatást tett a szultánságban, napokkal korábban pedig Mahmúd Abbász palesztin vezető kereste fel Ománt. Mindkét politikus találkozott Kábúsz bin Szaíd al-Búszaídi ománi szultánnal. Washington szerint a vizitek előmozdíthatják a béke érdekében tett erőfeszítéseket.

Omán felvetésekkel segíti a feleket, hogy tárgyalóasztalhoz ülhessenek, de nem közvetítőként teszi ezt – hangsúlyozta Juszuf bin Alavi bin Abdullah, a szultánság külügyminisztere egy bahreini biztonsági konferencián.

„Izrael egy térségbeli állam, és mi mind megértjük ezt” – folytatta. „A világ is tudatában van ennek a ténynek. Lehet, hogy eljött az idő, hogy Izraelt ugyanúgy kezeljük, mint a többi államot, és ugyanazok a kötelezettségek vonatkozzanak rá. Nem állítjuk, hogy az út könnyű és virágok szegélyezik, de elsődleges fontosságú számunkra, hogy véget vessünk a konfliktusnak, és elinduljunk egy új világ felé” – hangsúlyozta Alavi.

A külügyminiszter egyúttal jelezte, hogy Omán nagyban támaszkodik az Egyesült Államok és Donald Trump amerikai elnök erőfeszítéseire a közel-keleti béke érdekében.

A szultánság régóta játszik közvetítői szerepet a Közel-Keleten. Omán 2013-ban segített a titkos amerikai-iráni tárgyalások létrejöttében, amelyek két év múlva elvezettek a történelmi jelentőségű, nemrég azonban Washington által felmondott atomalkuhoz.

Kapcsolódó cikkünk: Az USA szerint egy jordán-palesztin konföderáció lehet a közel-keleti béke záloga

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek