Váratlan fordulat: nyereséget termelt a Tesla

Két éve első alkalommal számolt be negyedéves nyereségről az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla.

A szeptemberrel zárt három hónapban a Tesla 6,8 milliárd dollár bevételre tett szert, több mint duplájára, 130 százalékkal magasabbra az egy évvel korábbinak. Negyedéves nettó nyeresége 311,5 millió dollár lett a 2017. harmadik negyedévi 619 millió dollár veszteséggel szemben. Az idei második negyedévben a vállalat még 718 millió dolláros rekordveszteséget jelentett.

A Tesla nyolc éves tőzsdei történetében a mostani volt a harmadik nyereséges negyedév, az összes többi veszteséges volt.

A gyártó nemcsak nyereségbe fordította gazdálkodását a harmadik negyedévben, de megállította pénzügyi forrásainak elapadását is: a beszámolási periódusban 1,4 milliárd dollár pozitív cash-flow jelentkezett mérlegében a tavalyi harmadik negyedévi 301 millió dollár negatív cash-flow után. A negyedévet 2,9 milliárd dollár likvid forrással zárta, szemben az előző negyedév végi 2,2 milliárd dollárral.

A negyedéves eredményről értékpapírpiaci elemzőkkel tartott telekonferencián Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója közölte, hogy a Tesla mostantól nyereségesen fog működni és a cash-flow is pozitív lesz minden negyedévben, kivéve amikor hiteleiből kell majd nagyobb tételeket törlesztenie.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A vállalat szeptember végére már heti 5300-ra emelte a Tesla a tömegterméknek szánt Model 3 gyártását, amiből a negyedév folyamán 56 ezer darabot szállított le megrendelőinek. Összehasonlításképpen tavaly az egész évben a már meglévő Model S és Model X típusokkal együtt összesen 101 ezer autót adott át a Tesla megrendelőinek.

A szerdai tőzsdei zárást követően közzétett eredménybeszámoló hatására a Tesla részvénye 13 százalékkal emelkedett a tőzsdén kívüli kereskedelemben. A szerdai kereskedést a részvény két százalék veszteséggel zárta.

Forrás: MTI/dpa/AP

Felkapott hírek

Friss hírek

Trump írásban válaszolt a különleges ügyész kérdéseire

Donald Trump amerikai elnök benyújtotta írásos válaszait azokra a kérdésekre, amelyeket Robert Mueller különleges ügyésztől kapott a 2016-os elnökválasztásokba történt orosz beavatkozást, illetve Trump kampánystábjának az oroszokkal való esetleges összejátszását feltárni hivatott vizsgálat keretében - közölte kedden az elnök ügyvédje, Rudy Giuliani.

Read More »
< /*} */ ?>

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás