Trump elzárta a pénzcsapot a menekültkaraván miatt

Az Egyesült Államok csökkenti a Hondurasnak, Salvadornak és Guatemalának szánt támogatások mennyiségét – jelentette be Donald Trump amerikai elnök hétfőn egy Twitter-bejegyzésben.

Az elnök azzal indokolta döntését, hogy az említett közép-amerikai országok nem tudták megakadályozni állampolgáraikat abban, hogy elhagyják országukat és “illegálisan az Egyesült Államokba menjenek”. “Elkezdjük megnyesni vagy jelentősen csökkenteni a hatalmas támogatást, amelyet rendszeresen nyújtunk nekik” – írta Trump.

Az amerikai elnök nehezményezte azt is, hogy szerinte a mexikói rendőrség és hadsereg képtelen volt megállítani az Egyesült Államok déli határa irányába haladó migránskaravánt, amelybe “bűnözők és ismeretlen közel-keletiek” vegyültek. Trump továbbá közölte, hogy riasztotta az amerikai határőrséget és a hadsereget a karaván miatt, miközben a demokratákat okolta azért, hogy nem tudnak változtatni az amerikai bevándorlási törvényeken.

Az elnök a múlt héten kilátásba helyezte, hogy lezárja az Egyesült Államok déli határát, és a határhoz vezényli a katonaságot, ha Mexikó nem állítja meg a guatemalai, hondurasi és salvadori migránsokat.

Tecun Uman, 2018. október 19.
Az Egyesült Államokba igyekvő hondurasi illegális bevándorlók a határon áttörve a guatemalai Tecun Umanból átmennek Mexikóba 2018. október 19-én.
MTI/EPA/EFE/Esteban Biba

Az észak-hondurasi San Pedro Sula városból több mint egy hete elindult, mintegy 3000 emberből álló csoport egy része pénteken behatolt Mexikó területére.

Mexikó később megnyitotta Guatemalával közös határát a migránskaravánban lévő nők és gyerekek előtt, és lehetőséget biztosított az országba történő legális belépésre. Vasárnapra virradóra az ENSZ-főtitkárának helyettes szóvivője szerint immár több mint 7000 fősre duzzadt menet tovább vonult az észak-amerikai ország területén.

A világszervezet menekültügyi ügynökségének becsléseit ismertetve Farhán Hak közölte: “a karavánban 7233 ember van, a többségnek szándékában áll folytatni a menetelést északi irányba”. Az ENSZ-szóvivő hangsúlyozta annak szükségét, hogy “tisztelettel és méltósággal bánjanak” a migránsokkal.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AFP

Felkapott hírek

Friss hírek

< /*} */ ?>

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás