Németország nem szállít több fegyvert Szaúd-Arábiának

Németország egyelőre leállítja a Szaúd-Arábiának szánt fegyvereladásokat Dzsamál Hasogdzsi újságíró halálával kapcsolatos helyzetben – jelentette be Angela Merkel német kancellár vasárnap Berlinben.

Merkel a lehető leghatározottabb formában elítélte az isztambuli szaúdi főkonzulátuson történt gyilkosságot.

„Ami a hadiipari termékek exportját illeti, az nem folytatódhat a jelenlegi körülmények között” – húzta alá a kancellár. Mint mondta, ebben egyetért mindazokkal, akik az Perzsa-öböl menti országokba irányuló, egyébként is korlátozott fegyvereladások leállítását követelik.

Németország idén csaknem félmilliárd euró értékben adott el fegyvereket Szaúd-Arábiának – derült ki a német gazdasági minisztérium egy dokumentumából, amelybe betekintést nyert a dpa német hírügynökség. Rijád egész pontosan 416 millió euró értékben vásárolt német fegyvereket január 1. és szeptember 30. között – tudatta a minisztérium egy német ellenzéki törvényhozó kérdésére válaszolva.

Merkel hangsúlyozta: a szaúdi vezetésnek sürgősen tisztáznia kell a történteket, s az elkövetőeket felelősségre vonnia. Hozzátette: a német kormány nemzetközi egyeztetéseket folytat, hogy a továbbiakban miként járjanak el Rijáddal szemben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A szaúdi abszolút monarchiát élesen bíráló Hasogdzsi október 2-án tűnt el, miután bement az isztambuli szaúdi főkonzulátusra, hogy a közelgő esküvőjéhez szükséges dokumentumokat intézze. Török menyasszonya az épületnél várta, de nem látta kijönni.

Hang- és videofelvételekre hivatkozó török sajtóbeszámolók, valamint neve elhallgatását kérő török tisztségviselőktől származó amerikai értesülések alapján Hasogdzsit a főkonzulátuson brutális módszerekkel meggyilkolták. Szaúd-Arábia ezt korábban tagadta, szombaton azonban beismerte, hogy az újságíró dulakodás következtében életét vesztette.

Forrás: MTI/APA/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »