Ankara tagadja a hangfelvétel megosztását Hasogdzsi ügyében

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter pénteken visszautasította azokat a híreszteléseket, amelyek szerint Ankara hangfelvételt osztott meg Washingtonnal az Isztambulban eltűnt szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi utáni nyomozás keretében – jelentette pénteken az Anadolu török állami hírügynökség.

A hivatalos látogatáson az albán fővárosban, Tiranában tartózkodó Cavusoglu azt mondta: „szó sincs róla, hogy Törökország Mike Pompeo amerikai külügyminiszternek vagy más amerikai tisztségviselőnek odaadott volna bármilyen hangfelvételt”.

Cavusoglu mindazonáltal leszögezte, hogy a török hatóságoknak a vizsgálatból kifolyólag már rendelkezésükre állnak bizonyítékok. A bizonyítékok mibenlétét a török külügyminiszter nem részletezte.

A szaúdi abszolút monarchiát élesen bíráló Hasogdzsi október 2-án tűnt el, miután bement az isztambuli szaúdi főkonzulátusra, hogy a közelgő esküvőjéhez szükséges dokumentumokat intézze. Török menyasszonya az épületnél várta, de nem látta kijönni.

A The Washington Post című amerikai újság – Hasogdzsi egyik munkaadója – múlt csütörtökön internetes oldalán nevük elhallgatását kérő török kormányzati forrásokra hivatkozva arról írt, hogy hang- és videofelvételek bizonyítják, hogy Hasogdzsit a főkonzulátuson kihallgatták, megkínozták, meggyilkolták és feldarabolták.

Rijád egyelőre nem ismerte be, hogy Hasogdzsit az isztambuli külképviseleten meggyilkolták.

Pompeo az amerikai elnök, Donald Trump felkérésére először kedden Rijádba, majd szerdán Ankarába látogatott Hasogdzsi ügyében.

Trump ezt követően újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy a török kormánytól az állítólagos hang- és videofelvételek megosztását kérte.

Cavusoglu pénteken Tiranában leszögezte: Törökország a vizsgálat eredményeit meg fogja osztani a nyilvánossággal.

Az isztambuli főügyészség pénteken tanúként hallgatta ki a szaúdi főkonzulátus 15 dolgozóját, miután nyomozás folyik a külképviseleten október 2-án eltűnt szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyében – jelentette az NTV török hírtelevízió. A kihallgatottak között van a külképviselet sofőrje, műszaki karbantartója, könyvelője és ügyfélszolgálati munkatársa is.
Abu-Dzabi óva int mindenkit Szaúd-Arábia destabilizációjától az eltűnt szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsí ügye kapcsán – írta Twitter-üzenetében pénteken Anvar Gargás, az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztere. Gargás hangsúlyozta, országa határozottan ellenzi a Hasogdzsi-ügy „átpolitizálását”, ami könnyen Szaúd-Arábia destabilizációjához vezethet. „A mi szempontunkból a térség biztonsága, stabilitása, és ennél fogva a nemzetközi színtéren betöltött szerepe is egyaránt Rijádtól függ, ezért nagyon fontos különbséget tenni az igazság kiderítésére irányuló nyomozás és Szaúd-Arábia tudatos célkeresztbe állítása között” – írta Gargás Twitteren. „Óva intünk mindenkit Szaúd-Arábiának a térségben vállalt szerepének az aláásásától” – hangsúlyozta Gargás az üzenetben.
  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »