Merkel szerint a Brexit-megállapodás még nem veszett fejsze nyele

Továbbra is van esély arra, hogy még időben sikerül jó és tartós megállapodást kötni a brit európai uniós tagság megszűnéséről, ha a közösségben maradó 27 tagország megőrzi egységét és kitart elvei mellett – hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár szerdán a szövetségi parlamentben.

A szerda délután kezdődő EU-csúcson képviselendő német álláspontot ismertető beszédében a kancellár aláhúzta: a Brexitről folytatott tárgyalásokon mindig világosnak kell lennie, hogy az EU nem kíván ugyan nehézségeket, de egyértelművé akarja tenni a különbséget az EU-tagság és az EU-val a közösségen kívüli, harmadik országként fenntartott partneri kapcsolat között.

Az EU Brexit-ügyi főtárgyalója, Michel Barnier becslése szerint a brit távozásról szóló szerződés már 90 százalékban elkészült, azonban az ilyen szerződéseknél mindig az utolsó kérdések a legnehezebbek. A Brexit ügyében nem sikerült áttörést elérni a legnehezebb ügyben, az ír-északír határ kérdésében – mondta Angela Merkel.

Hozzátette: egy felelős kormánynak minden eshetőségre fel kell készülnie, ezért a német szövetségi kormány hozzákezdett az előkészületekhez arra az esetre, ha a brit EU-tagság megállapodás nélkül szűnik meg. Mint mondta, gyakorlati kérdések sorát kell tisztázni, például azt, hogy milyen jogállásba kerülnek a megállapodás nélküli – úgynevezett kemény – Brexit esetén az állami tisztviselői karhoz tartozó brit állampolgárok.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács ülésének egy másik témájával, a menekültügyi rendszerrel és a közösség határ- és partvédelmi szervezetének, a Frontex reformjával kapcsolatban Merkel kiemelte: „együtt akarunk jobbá válni a külső határ védelemében” és az elutasított menedékkérők hazajuttatásában, ezért tárgyalnak majd a Frontex „megerősített mandátumáról”, de erről „nagyon eltérő véleményen vannak az egyes tagállamok”.

A menekültek „méltányos elosztásának” ügyében még azt sem sikerült elérni, hogy tárgyaljanak róla az Európai Tanácsban, ezért ez továbbra is „megoldatlan téma marad” – mondta a német kancellár.

Berlin, 2018. október 17.
Angela Merkel német kancellár az EU-csúcson képviselendő német álláspontot ismerteti a szövetségi parlament, a Bundestag berlini épületében 2018. október 17-én. Ezen a napon az EU-tagországok állam-, illetve kormányfői háromnapos brüsszeli csúcsértekezletet kezdenek, amelynek fő témája Nagy-Britannia kiválása az unióból.
MTI/EPA/Omer Messinger

 

A tervezett euróövezeti reformokról aláhúzta, hogy Németország csak akkor támogathatja az egyes reformintézkedéseket, ha „az egész csomag megfelelő”, ezért továbbra is érvényesíteni kell azt az alapelvet, hogy a közös pénzt használó uniós országok mind önállóan felelősek az államháztartási politikájukért és a gazdaságpolitikájukért. Minden országnak „kötelessége gondoskodni a stabilitásról” és a versenyképesség megerősítéséről – fogalmazott Merkel.

A 2019. tavaszi európai parlamenti választásokkal kapcsolatban elmondta: az utóbbi időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy „túlságosan könnyen” lehet befolyásolni a választókat „célzott dezinformációs kampányokkal, kibertámadásokkal és adatfelhasználási visszaélésekkel”, ezért az EU-csúcson arról is tárgyalnak majd, hogy a pártoknak milyen adatvédelmi alapelveket kell betartaniuk az EP-választás kampányában. Így a választókat félretájékoztató, „aktív dezinformációt folytató” pártoknak kijáró „pénzügyi szankciókról is el kell gondolkodni” – mondta a német kancellár.

Kiemelte: „a politika felelősséget jelent, aki pedig nem tartja be Európa demokratikus játékszabályait, nem várhatja el, hogy pártfinanszírozást kapjon az Európai Uniótól”.

Forrás: MTI

Friss hírek