Egyre közelebb a Brexit-megállapodás

Theresa May brit miniszterelnök csütörtök este tájékoztatta szűkebb kabinetjének tagjait a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről folyó tárgyalásokról. Meg nem erősített sajtóértesülés szerint May azt mondhatta az értekezleten, hogy közel van a Brexit-megállapodás.

A késő estébe nyúló kabinetülés után – amelyről nem adtak ki hivatalos közleményt – a Financial Times című londoni üzleti napilap online kiadása név nélkül idézett egy illetékest, aki „közel áll a Brexit-tárgyalásokhoz”, és a lapnak azt mondta: Theresa May nem hív össze kabinetülést „csak azért, hogy elmesélje, mi a helyzet. Ez nem az ő stílusa. Számomra mindebből az érződik ki, hogy a megállapodás gyakorlatilag megvan”.

A Financial Times által név és részletek nélkül idézett más kabinetforrások szerint a legvitatottabb megoldatlan kérdés, az Észak-Írország és Írország közötti határ jövőbeni ellenőrzésének megoldása is közel van.

A legnagyobb észak-írországi protestáns britpárti erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) ugyanakkor ismét jelezte, hogy nem fogadna el olyan megoldást, amelynek alapján Észak-Írország és az Egyesült Királyság többi országrésze közé kerülne valamilyen formában vámhatár. A DUP több vezetője azt is kilátásba helyezte, hogy a párt megvonja támogatását a kormányzó konzervatívoktól, és esetleg leszavazza akár a hónap végén esedékes új brit költségvetést is, ha Theresa May olyan Brexit-megállapodásba megy bele, amely a DUP szerint Észak-Írország számára elfogadhatatlan.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A Konzervatív Párt a tavaly nyári előrehozott választásokon addigi csekély alsóházi többségét is elvesztette, és azóta kisebbségben, a DUP frakciójának külső támogatásával kormányoz.

Ha a DUP ezt a parlamenti támogatást megvonja, olyan helyzet is előállhat, hogy a konzervatív kormány nem tud még sarkalatos törvényeket sem elfogadtatni, és helyzete tarthatatlanná válhat.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »