Az IMF igazán borúlátó képet vetít előre Venezuela kapcsán

Legfrissebb előrejelzésében a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az idei évre 1,37 millió százalékos inflációval számol a júliusban várt 1 millió százalék helyett, jövőre pedig 10 millió százalékos értékvesztést jósol.

Nem hivatalos adatok szerint a szeptemberi infláció 488 865 százalék volt éves összevetésben, ami 1973 óta a legmagasabb. Az ellenzéki többségű parlament legfrissebb, hétfői jelentésében pedig 233 százalékos inflációról szólt a fáma. Hivatalos adatot évek óta nem közöl a venezuelai kormány.

Az IMF előrejelzése szerint Venezuela gazdasága 18 százalékkal zsugorodik az idén. Ezzel az idei lesz a harmadik egymást követő év, amikor a venezuelai hazai össztermék (GDP) kétszámjegyű mértékben csökken, öt év alatt mintegy 50 százalékkal gyengült a gazdaság teljesítménye.

A washingtoni székhelyű szervezet kedden emlékeztetett arra, hogy a venezuelai kormány augusztus 20-ától denominálta a nemzeti valutát, öt nullát vágtak le a helyi pénznem végéről. A kormány eredetileg három nullával akarta csökkenteni bankjegyeinek címleteit, de ezt akkor a bankszektor irányítóinak kérésére elhalasztották, akik szerint erre még nem állt készen az ország pénzügyi rendszere.

Az új venezuelai fizetőeszköz neve szuverén bolivár, a legkisebb névértékű a 2 szuverén bolivár – érme formájában -, a legnagyobb névértékű pedig az 500-as. A legkisebb névértékű régi bolivár a 200 ezres, a legnagyobb az 50 milliós volt.

Forrás: MTI/TASZSZ/Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »