Már a Zöldek Németország második számú politikai ereje

A Forsa közvélemény-kutató társaság hétfőn ismertetett felmérése szerint a Zöldek ökopárt támogatottsága 18 százalékos, ami hétéves csúcs és több mint a duplája a tavaly szeptemberi szövetségi parlamenti választáson elért 8,9 százaléknak. A párt ezzel Németország második számú politikai erejévé lépett elő.

Az új szavazók legnagyobb része, 42 százaléka a Bundestag-választáson még a Német Szociáldemokrata Pártra (SPD) szavazott, további 25 százalék pedig a szociáldemokraták koalíciós társára, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unioó (CSU) szövetségére. Csaknem valamennyi új szavazó – 92 százalék – Németország nyugati részén él.

A Zöldek így a kormánypártok válságának legnagyobb haszonélvezői, és akár Németország új néppártjává is fejlődhetnek, de a keleti tartományokban, a volt NDK területén jóval kevésbé növekedik a támogatottságuk, mint nyugaton.

Az ökopárt „profitál az SPD tartós gyengeségéből, egykori CDU/CSU-szavazókat is meg tud szólítani, és van esélye arra, hogy választhatóvá váljék a társadalmi közép széles rétegei számára, viszont továbbra sem megfelelő a beágyazottsága a keletnémet választók körében” – értékelte az RTL kereskedelmi televízió és az RTL csoporthoz tartozó n-tv hírtelevízió megbízásából készített felmérés eredményeit Manfred Güllner, a Forsa vezetője.

Hozzátette: az RTL/n-tv-Trendbarometer nevű felmérése cáfolja azt a CDU/CSU-s körökben élő meggyőződést, hogy tömegesen állnak át szavazók a pártszövetségtől az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű új jobboldali ellenzéki párthoz. Valójában több mint kétszer annyian vándorolnak a Zöldekhez, mint az AfD-hez, és több mint négyszer többen csatlakoznak a pártot nem választók táborához.

A felmérés szerint a CDU/CSU támogatottsága 28 százalékos. A második helyen álló Zöldek után az SPD következik 16 százalékponttal. A negyedik helyen a CDU/CSU-tól jobbra álló AfD következik 14 százalékkal, majd az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) 10 százalékkal, és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) 9 százalékkal.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »