Jövőre Berlinben is megkezdődhet a dízelautók korlátozása

A levegőtisztasági követelmények teljesítése érdekében korlátozni kell az Euro 6-osnál alacsonyabb környezetvédelmi besorolású dízelmotorral működő járművek használatát Berlinben a német főváros közigazgatási bíróságának egy kedden hozott, nem jogerős döntése szerint.

A tartományi rangú város vezetésének 11 útszakaszról kötelezően ki kell tiltania az Euro 6-osnál régebbi besorolású dízelmotorral működő autókat és egyéb járműveket, további 15 útszakasznál pedig meg kell vizsgálnia, hogy szükséges-e a tiltás a nitrogén-oxidra vonatkozó légköbméterenkénti 40 milligrammos határérték betartásához. Ezért legkésőbb 2019. március 31-ig át kell dolgozni a levegőtisztasági munkatervet, majd legkorábban kettő, legkésőbb pedig három hónap múlva be kell vezetni az új szabályokat – áll a berlini tartományi közigazgatási bíróság közleményében, amelynek alapján 2019 májusának és júniusának vége között kezdhetik el kitiltani a régebbi dízelautókat.

A bíróság a Deutsche Umwelthilfe (DUH) nevű környezetvédő civil szervezet által indított eljárásban rendelte el a dízelautók használatának korlátozását. A döntés nem jogerős, a városvezetés a tartományi közigazgatási felsőbíróságnál fellebbezhet ellene.

A DUH több mint egy tucat német nagyvárosban igyekszik elérni a korlátozást, arra hivatkozva, hogy a főleg a dízelmotorok üzemelése révén keletkező nitrogén-oxid-szennyezés meghaladja a levegőminőségi előírásokban rögzített határértéket. Tevékenysége révén a szövetségi közigazgatási bíróság az idén februárban kimondta, hogy az önkormányzatok korlátozhatják a dízelüzemű járművek használatát azzal a céllal, hogy a település levegőjének minősége megfeleljen az európai uniós előírásoknak. 

Az útszakaszok többsége a város központjában van, köztük a legforgalmasabb belvárosi főutak között számon tartott Leipziger Strassén, és az egyik leghíresebb berlini bevásárlóutcán, a Friedrichstrassén. Berlinben mintegy 220 ezer olyan dízelautót tartanak forgalomban, amely Euro 6-osnál alacsonyabb környezetvédelmi besorolású motorral működik. Ezeken kívül az Euro 6-osnál alacsonyabb besorolású motorral üzemelő haszongépjárművekre és a nem Berlinben forgalomba helyezett gépkocsikra is vonatkozna a használati korlátozás.

Időközben Hamburgban két útszakaszról kitiltották a régebbi dízelüzemű járműveket, Stuttgartban és Frankfurtban pedig jövőre vezetnek be korlátozást. A folyamat több millió autótulajdonost érinthet Németországban, járműveik értéke a használat korlátozásának lehetősége miatt csökkenhet.

A szövetségi kormány a használat korlátozásának elkerülésével igyekszik megoldani a dízelválság néven elhíresült ügyet. Október elején meghirdetett terve szerint a német gyártmányú, Euro 4-es és Euro 5-ös környezetvédelmi besorolású dízelautók tulajdonosai kedvezményes áron új autót vásárolhatnak. Az Euro 5-ös osztályba tartozó kocsik tulajdonosai az átalakítást is választhatják, ha a jármű alkalmas az úgynevezett SCR-rendszerű katalizátor beépítésére, az autógyártók azonban egyelőre nem támogatják ezt a lehetőséget, azzal az indokkal, hogy a régebbi járművek átalakítása túlságosan lassú és drága folyamat lenne. A program ráadásul csak a leginkább szennyezett levegőjű 14 településre és környékére vonatkozik, Berlin pedig nincs ezek között.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »