Az EP választásokon már nem barátkozik az M5S a Ligával

Az olasz Öt Csillag Mozgalom (M5S) kizárja a szélsőjobboldali erőkkel közös frakció lehetőségét az Európai Parlamentben (EP) – szögezte le kedden Brüsszelben Roberto Fico, a római képviselőház elnöke, a párt politikusa.

Az euroszkeptikus, populista M5S a bevándorlásellenes Ligával közösen alakított kormányt májusban Olaszországban, az EP-ben pedig a Szabadságjogok és Demokrácia Európája Mozgalom (EFDD) nevű képviselőcsoport második legnagyobb tagja az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) után. Még kérdéses, hogy a jövő évi EP-választások után melyik frakcióba fognak beülni a párt képviselői. Az Öt Csillag Mozgalom tavaly megpróbált belépni a liberális csoportba (ALDE), a csatlakozási kérelmét azonban elutasították.

“Nem lehet kétség afelől, hogy a mozgalom soha nem fog közös frakcióban ülni Marine Le Pennel” – közölte sajtótájékoztatóján Fico a francia radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés (korábbi Nemzeti Front) vezette Nemzet és Szabadság Európája (ENF) frakcióra utalva, amelynek a Liga is tagja.

Az olasz képviselőház elnöke elmondta, hogy minden frakció vezetőjével találkozni szeretnének majd, mielőtt meghozzák a döntésüket. A friss felmérések a szélsőjobboldali és euroszkeptikus erők megerősödését vetítik előre a jövő májusi EP-választáson, az elemzők szerint ugyanakkor még így sem számíthatnak többre ezek a pártok a parlamenti helyek 20 százalékánál.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás