Arra kötelezték a holland kormányt, hogy tegyen többet a klímaváltozás ellen

Az üvegházhatású gázok kibocsátásának tervezettnél hatékonyabb csökkentésére kötelezte a hágai kormányt kedden egy holland fellebbviteli bíróság. A döntés értelmében 2020 végéig legalább 25 százalékkal vissza kell szorítani a kibocsátást az 1990-es szinthez képest.

A bírói fórum helyben hagyta az ügyben 2015 nyarán meghozott elsőfokú ítéletet, amely határozottabb fellépést rendelt el az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. A kormányt az Urgenda környezetvédő szervezet perelte be 900 állampolgár nevében, leszögezve, hogy a Föld felmelegedése elleni harcban mutatott tétlenségével az állam megsérti az emberi jogaikat. A törvényszék a felpereseknek adott igazat.

A fellebbezés során a kormány összes jogi érvét elvetették és kimondták: az államnak kötelessége megóvnia állampolgárait a klímaváltozás veszélyeitől.

„A kormány túl keveset tett és túl keveset tesz még most is. A valószínűleg bekövetkező veszélyek súlyosságát figyelembe véve már rövid távon ambiciózusabb intézkedésekre van szükség az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése terén. Bizonytalanságok vannak a 2020-as célok körül. Komoly esélye van annak, hogy a csökkentés mértéke 25 százalék alatt marad, és ez elfogadhatatlan” – fejtette ki Marie-Anne Tan-de Sonnaville, a bírói testület elnöke. A tárgyalóteremben tapssal és éljenzéssel fogadták az ítéletet.

A holland kormány arról számolt be, hogy eleget fog tenni az ítéletben foglaltaknak, aláhúzva, hogy a 2020-as célkitűzések még teljesíthetőek, ugyanakkor azt is közölte, hogy elképzelhető újabb fellebbezés, amiért a bíróság kifogásolható módon befolyásol szakpolitikai ügyeket.

A környezetvédők üdvözölték és jelentős győzelemnek nevezték a döntést.

A kibocsátás tavaly mindössze 13 százalékkal volt alacsonyabb az 1990-es szintnél Hollandiában, amely sajtóhírek szerint az egyik legnagyobb szennyezőnek számít Európai Unióban. A jelenlegi kormányzati tervek értelmében 2020 végéig 23 százalékos csökkentést fognak elérni, 2030-ra pedig 49 százalékosat.

Az Urgenda példáját követve az utóbbi években hasonló eljárások indultak több más országban, például Belgiumban is.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »