Megint halasztást kért Dragnea a második korrupciós pere kapcsán

Megkezdődött Liviu Dragnea román szociáldemokrata házelnök fellebbviteli tárgyalása hétfőn második korrupciós perében, amelyben első fokon letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

A kormánypárt elnökét hangoskodó szimpatizánsok és ellentüntetők várták a legfelsőbb bíróság épülete előtt, de Dragnea nem jelent meg, csak egy kérvényt küldött a bíróságnak, amelyben halasztást kért arra hivatkozva, hogy ügyvédet akar fogadni. Az ügyét tárgyaló öttagú bírói tanács Dragnea – és az ügyben szereplő más vádlottak – kérésének helyt adva november 5-ére tűzte ki a követező tárgyalási napot.

Dragnea mintegy harminc szimpatizánsa politikai pernek minősítette a PSD elnöke elleni bűnvádi eljárást, amelyet szerintük titkosszolgálati megrendelésre indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A bíróság előtt a korrupcióellenes jelszavakat hangoztató ellenzéki szervezetek néhány aktivistája is megjelent: egyiküket a – két hangoskodó csoportot egymástól távol tartó – csendőrök csendháborításért 500 lejre (35 ezer forintra) bírságolták.

Bukarest, 2018. október 6.
Liviu Dragnea, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke nyilatkozik a sajtónak, miután leadta szavazatát Bukarestben 2018. október 6-án, a férfi és nő házasságán alapuló családfogalom alkotmányba iktatásáról rendezett romániai népszavazás első napján. (MTI/EPA/Robert Ghement)

Dragneát júniusban első fokon hivatali visszaélésre való felbujtásért három év és hat hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a román legfelsőbb bíróság egy háromtagú bírói tanácsa és elrendelte korábbi felfüggesztett börtönbüntetése letöltését.

A DNA azzal vádolja Dragneát, hogy 2006 és 2013 között, amikor a Teleorman megyei tanács, illetve a PSD megyei elnöke volt, az ő utasítására fizettek a megyei tanács költségvetéséből két olyan alkalmazottat, akik nem a gyermekvédelmi igazgatóságnál, hanem valójában a PSD megyei szervezeténél dolgoztak.

A PSD elnökét 2016-ban jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték egy 2012-es népszavazással kapcsolatos korrupciós perben. A három és fél éves letöltendő börtönbüntetést korábbi elmarasztalását figyelembe véve halmazati büntetésként szabta ki az első fokon eljáró bírói tanács. A két, bíróság elé került korrupciós ügy mellett a PSD elnöke ellen másik két dossziéban folytat bűnvádi eljárást a DNA.

Dragnea a legnagyobb román párt erőskezű vezetőjeként Románia legbefolyásosabb emberének számít. Priusza miatt a PSD 2016-os választási győzelmekor már nem követelhette magának a miniszterelnöki tisztséget, ezért azóta a háttérből irányítja a bukaresti kormányt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »