Elkezdték a csalással vádolt Sara Netanjahu perét

Megkezdődött Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csalással vádolt feleségének, Sara Netanjahunak a pere – jelentette a helyi média vasárnap.

Sara Netanjahu ügyét a jeruzsálemi polgári bíróságon tárgyalják, ahol vasárnap megjelent vádlott társával, Ezra Szajdoffal, a miniszterelnöki hivatal rendezvényekért felelős volt igazgatóhelyettesével együtt.

A rendőrség által begyűjtött bizonyítékok alapján csalás minősített esetével és hivatali visszaéléssel vádolják kettejüket, amelyet a miniszterelnöki rezidencián a vendéglői ételek megrendelésekor követtek el mintegy háromszázhatvanezer sékel, vagyis huszonnyolc millió forint értékben.

Az erre vonatkozó szabályozás szerint csak akkor lehet kintről ételeket rendelni a rezidencián, ha nem áll szakács alkalmazásban, és ezért a megrendelések érdekében takarítóként jelölték meg a valójában szakácsként dolgozó alkalmazottat.

Sara Netanjahu tagadja, hogy törvényt sértett volna, boszorkányüldözésnek és a vele szemben ellenséges média politikai hadjáratának tulajdonítja a vádakat. Védői szerint az ételek megrendeléséről szóló szabályozás valójában törvénytelennek tekinthető.

Az első tárgyalási napon mindössze technikai jellegű kérdések merültek föl, az ügyészség azon kérését bírálták el, hogy ne csak egy, hanem három bíró ítélkezzen az ügyben annak különös jelentősége miatt, mert a miniszterelnöki rezidencián zajlott, és mert a vádlott jelentős szerepet visel a közéletben.

Avital Chen bíró felszólította a vád és a védelem képviselőit, hogy egyeztessenek az irodájában a vádlottak nélkül, amelyen megvizsgálják az álláspontjaik közelítését a vitás kérdésekben, és talán az egész akta lezárásának lehetőségét.

Az ügyvédek elfogadták a bíró javaslatát, és november 13-ra tűzték ki a megbeszélés időpontját. Még a bírósági tárgyalás előtt vita tört ki Sara Netanjahu ügyvédjei között, ugyanis két védője, Jakov Veinrót és Amit Hadad úgy vélte, hogy vádalkut kellene kötniük, amelyben a kormányfő felesége beismeri vétkét és jelentős mértékben visszatéríti az államkasszából szabálytalanul kivett pénzeket. Joszi Kohen ügyvéd velük szemben a peres eljárás lefolytatását képviselte, és csatakozott hozzá Jaron Kosztelic ügyvéd is.

2016-ban egy munkaügyi bíróság úgy döntött, hogy Sara Netanjahu bántalmazta a rezidencia egyik munkavállalóját, és ezért jelentős kártérítést ítélt meg. Korábban más alkalmazottak is vádolták rossz bánásmóddal, de ezeket az állításokat a kormányfő és felesége rágalomnak minősítette és elutasította.

  • További cikkünk a témában:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás