Orosz hírszerzőket utasítottak ki Hollandiából

Kiutasítottak négy orosz hírszerzőt áprilisban Hollandiából, miután megpróbáltak betörni a hágai Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) informatikai rendszerébe – jelentette be a holland védelmi miniszter csütörtökön.

Ank Bijleveld arról számolt be, hogy a négy gyanúsított április 10-én érkezett Hollandiába. Három nappal később fogták el őket egy szállodában az OPCW központja mellett, és különböző, hálózatok meghackelésére használható felszereléseket találtak náluk, amelyek közül többet próbáltak megsemmisíteni, miután tetten érték őket. A hírszerzőknek nem sikerült betörniük a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet rendszerébe.

Az OPCW szakemberei ekkoriban dolgoztak a Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök elleni angliai gyilkossági kísérletben használt idegméreg azonosításán, illetve a szíriai Dúma városban végrehajtott vegyi támadás vizsgálatán.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A kémek a 2014 nyarán Kelet-Ukrajna felett lelőtt maláj utasszállító ügyében folyó nemzetközi vizsgálatról is megpróbáltak értesülésekhez jutni, valamint a gyanú szerint a svájci Spiez városába terveztek utazni, ugyanis egy ottani laboratóriumban elemezte az OPCW a Szíriában begyűjtött klórgáz-mintákat – közölte Bijleveld. “Ehelyett fel lettek rakva egy moszkvai gépre” – tette hozzá.

2018. április 16-i kép a hágai Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) székházáról. Ank Bijleveld holland védelmi miniszter 2018. október 4-én bejelentette, hogy kiutasítottak négy orosz hírszerzőt Hollandiából egy, az OPCW elleni, meghiúsított titkosszolgálati művelettel összefüggésben. (MTI/EPA/Koen Van Weel)

Elmondta azt is, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium a holland szervek művelete során megszerzett információk alapján várhatóan még csütörtökön vádat emel feltételezett orosz kémek ellen. 

  • Megtörtént a vádemelés
Az amerikai hatóságok vádat emeltek csütörtökön hét orosz katonai hírszerző ellen amiatt, hogy kibernetikai támadásokat hajtottak végre külföldi intézmények ellen.

Az amerikai igazságügyi minisztérium közlése szerint annak nyomán vádolták meg csalással, visszaélésekkel és pénzmosással az orosz katonai hírszerzőket, hogy Hollandia pár órával korábban nyilvánosságra hozta: kiutasított négy orosz hírszerzőt áprilisban, miután megpróbáltak betörni a hágai Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) informatikai rendszerébe.

Az amerikai vádemelésben több más megtámadott intézmény is szerepel.

A tárcavezető végezetül felszólította Oroszországot, hogy hagyjon fel a nyugati demokráciák “aláásását” célzó kibertevékenységével. A sajtóértekezleten Onno Eichelsheim holland vezérőrnagy is részt vett, aki figyelmeztetett, hogy nem szabad naivnak lenni és viszonylag biztonságosnak tekinteni Hollandiát ebből a szempontból, az orosz katonai hírszerzés ugyanis rendkívül aktív a számos nemzetközi szervezetnek otthont adó országban. A holland katonai titkosszolgálat ezzel párhuzamosan közzétette az áprilisban megkísérelt műveletet végrehajtó négy orosz kém nevét és fényképét.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás