Nacionalista előretörés Kanadában

Csaknem másfél évtized liberális irányítást követően a nacionalista, nem elszakadáspárti Koalíció Québec Jövőjéért (Coalition Avenir Québec, CAQ) kerül hatalomra a kanadai államban a hétfői helyi választásokat követően. A CAQ a helyi sajtó jelentései szerint abszolút többséget szerzett a helyi törvényhozásban.

„Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Mélyen megérint a bizalmuk. Én és a csapatom már alig várjuk, hogy elkezdhessük a munkát, melyet Önökért végzünk” – hálálkodott a Twitteren a CAQ alapítója és vezetője, Francois Legault.

A 2011-ben alapított CAQ változást ígért az embereknek: szigorúbb bevándorlási szabályokat és a bevándorlók jobb integrációját tűzte ki célul, emellett az állami kiadások mérséklése és a költségvetés egyensúlyban tartása mellett szállt síkra a kampányban.

A 61 éves Legault korábban Québec függetlenné válásának híve volt, de most már nem akar elszakadni Ottawától. Több mint harminc év után a függetlenség most nem is volt kiemelt témája a kampánynak. Politikai pályafutása előtt Legault könyvelő volt, most pedig már többszörös milliomos, az Air Transat nevű fapados légitársaság alapítója.

A liberálisok québeci veresége újabb csapás Justin Trudeau liberális kanadai miniszterelnök számára, miután pártja júniusban a legnépesebb és leggazdagabb államban, Ontarióban is kikapott a konzervatívoktól.

Forrás: MTI/AFP

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »