Matteo Salvini megint beszólt Brüsszelnek

„Nem érdekel, ha Brüsszelben azt mondják, hogy nem vihetem keresztül ezt a költségvetési csomagot, akkor is megteszem” – idézte az olasz sajtó vasárnap Matteo Salvini, az olasz Liga vezetőjének reagálását a római kormány pénzügyi-gazdasági csomagját kísérő bírálatokra.

A kormányfő-helyettes hozzátette, hogy a Liga és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) alkotta római kormány nem Brüsszel szolgájaként kormányozza Olaszországot, amiként az előző, balközép kormány tette. Hangsúlyozta, hogy hiába figyelmezteti Brüsszel a római kormányt arra, hogy a költségvetési tervezete nem felel meg az EU-paramétereinek, „nem érdekel, ha azt mondják, hogy ez így nem jó, akkor is megcsináljuk”.

„Az olasz költségvetés most Róma és az olaszok érdekeit képviseli. Ezt kell megérteniük Brüsszelben, Berlinben és Róma egyes dombjain is” – hangoztatta Matteo Salvini a Quirinale római dombra utalva, ahol az olasz államfői palota található.

Hozzátette: Sergio Mattarella olasz államfő, a pénzügyi elemzők, a befektetők és a brüsszeli technokraták nyugodtak lehetnek, „nem eladósodott, hanem jobb Olaszországot akarunk hátrahagyni”. Mint megjegyezte, a római kormány minden véleményt meghallgat, de a szuverén olasz parlament dönt, amelyben az olasz kormány az olaszok többségét képviseli.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az M5S-Liga kormány csütörtökön mutatta be első pénzügyi-gazdasági csomagját, amelyben a vártnál nagyobb költségvetési hiánycélt határozott meg a következő három évre. A költségvetési csomagot az olasz államfőnek alá kell írnia, az olasz parlamentnek pedig megszavaznia. Giovanni Tria olasz pénzügyminiszter hétfőn az úgynevezett eurócsoport, vagyis az euróövezet pénzügyminiszterei előtt mutatja be a tervet.

Sergio Mattarella, az alkotmányjogászból lett elnök arra emlékeztetett, hogy a mindenkori olasz költségvetésnek tiszteletben kell tartania az alkotmányt, vagyis „rendezett” számvetéssel társadalmi biztonságot kell garantálnia, mindenekelőtt a fiatalok számára.

Luigi Di Maio másik kormányfő-helyettes, az M5S vezetője úgy reagált, hogy az olasz államfőnek nem kell aggódnia, a római kormány csökkenteni fogja az olasz államadósságot. Di Maio azzal vádolta az ellenzéki erőket, hogy a balközép Demokrata Párt (PD) és a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) „sajtóterrorizmust” folytat a kormány költségvetésének lejáratására.

Elemzők szerint Luigi Di Maio és Matteo Salvini kijelentései a piacot igyekeztek nyugtatni a hétfői piacnyitás előtt.

Forrás: MTI

Friss hírek