Gőzerővel folyik a legújabb Ryanair-sztrájk

Több mint 40 ezer utast érint a Ryanair ír diszkont légitársaság dolgozóinak több országra kiterjedő pénteki részleges munkabeszüntetése, amely miatt 250 járatot töröltek Európa-szerte.

A társaság belga, holland, német, olasz, portugál és spanyol légiutaskísérőinek 24 órás sztrájkjához egy német pilóta-szakszervezet is csatlakozott. Korábban még „csak” 150 járat törléséről volt szó, a német pilóták bejelentésével azonban a szám 250-re nőtt. Ez a Ryanair 2400 pénteki járatának körülbelül 10 százalékát jelenti.

A legnagyobb európai fapados légitársaságnak számító Ryanair arról számolt be, hogy mindent elkövet a zavarok hatásának minimalizálása és az utasok tájékoztatása érdekében, holland médiabeszámolók szerint azonban voltak olyanok, akik csak a repülőtéri biztonsági ellenőrzés után szembesültek vele, hogy nem indítják a járatukat.

„Nem foglalkoznak velünk, pusztán számok vagyunk a szemükben. Kifacsarnak és eldobnak minket, mint egy citromot” – panaszolta a cég egyik egykori alkalmazottja a brüsszeli repülőtéren rendezett tiltakozáson.

Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója próbálta kisebbíteni az akció jelentőségét, amely szerinte a „légiutaskísérők apró kisebbségének indokolatlan lépése”, ugyanakkor sajtóhírek szerint ez a második legnagyobb egynapos sztrájk a cég történetében.

Charleroi, 2018. szeptember 28.
A Ryanair ír diszkont légitársaság sztrájkoló alkalmazottai a Brüsszel–Charleroi repülőtéren 2018. szeptember 28-án. A dolgozók a kollektív szerződésről folytatott vita miatt szüntették be a munkát. A Ryanair 250 járatát kényszerült törölni Európa-szerte a belga, a holland, a német, az olasz, a portugál és spanyol légi személyzet sztrájkja miatt. (MTI/EPA/Olivier Hoslet)

A sorozatos sztrájkok nyomán visszaeső foglalások miatt elképzelhető, hogy a cégnek módosítania kell a rövid távú növekedési prognózisát. Pénteken 13,12 euró volt a Ryanair-részvények értéke a dublini tőzsdén, 20 százalékkal kevesebb, mint július közepén.

A munkabeszüntetést meghirdető szakszervezetek közölték, hogy havonta megismétlik az akciót, amíg nem teljesítik a követeléseiket. A személyzet a munkakörülményekre panaszkodik. Állításuk szerint az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten, betegszabadságra pedig kizárólag akkor mehetnek, ha személyesen jelennek meg az orvosi igazolással.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek