Az IMF történetének legnagyobb hitelét kapja Argentína

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Argentína megállapodott a hároméves készenléti hitelmegállapodás végrehajtásának felgyorsításáról és a keretösszeg 7,1 milliárd dollárral, 57,1 milliárd dollárra történő megemeléséről – jelentette be Christine Lagarde, a valutaalap főigazgatója és Nicolás Dujovne argentin gazdasági miniszter szerdán New Yorkban közös sajtótájékoztatójukon.

A felek abban egyeztek meg, hogy az idei és a jövő évre szánt kifizetéseket 19 milliárd dollárral megemelik, így az eredetileg tervezettnél 2018 végéig 8 milliárd dollárral, jövőre pedig 11 milliárd dollárral több pénzt kap Argentína. A hitelmegállapodás által biztosított források ezentúl nem elővigyázatossági keretet képeznek, hanem azonnal elérhetővé válnak az argentin kormány számára költségvetési célokra. Cserébe Argentína a korábbinál is szigorúbb költségvetési és monetáris kötelezettségeket vállalt.

Az új megállapodást még jóvá kell hagynia a valutaalap ügyvezető igazgatóságának.

„Ez a megállapodás lehetővé teszi, hogy stabilizáljuk és megerősítsük a gazdaságot, magunk mögött hagyjuk a megrázkódtatásokkal teli utat” – fogalmazott az argentin gazdasági miniszter, míg Christine Lagarde azt hangsúlyozta, hogy az új egyezségnek helyre kell állítania a piaci bizalmat.

Argentína a harmadik legnagyobb latin-amerikai gazdaság. A pénzpiaci kilengések, a mezőgazdaságot sújtó szárazság, az energiaárak emelkedése mellett a gyenge fundamentumok és a leértékelődéstől való félelmek egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy az argentin peso és az argentin gazdaság idén erős nyomás alá került. A peso január óta értékének nagyjából 50 százalékát veszítette el, miközben az éves infláció 40 százalék fölé emelkedett. Az argentin központi bank idén közel 16 milliárd dollárt használt fel devizatartalékaiból, hogy megállítsa a peso lejtmenetét, de minden igyekezete hiábavalónak bizonyult.

Argentína és Törökország nagyon hasonló cipőben járnak

Komoly megszorításokat vezet be Argentína

Az új megállapodás értelmében a jegybank leállítja a nyíltpiaci beavatkozásokat, és csúszó leértékelési rendszert vezet be. A dollárhoz viszonyított árfolyam beavatkozási sávja a 34 és 44 peso közötti tartományban indul, a sávszéleket havi 3,0 százalékos leértékelési ütemben naponta állapítja meg a jegybank, amely ezentúl csak akkor vetheti be a piaci devizavásárlás eszközét, ha a peso árfolyama kilép a megállapított sávból, de akkor is csak legfeljebb napi 150 millió dollár értékben.

A monetáris politika mélyreható átalakításának jegyében a központi bank úgy döntött, hogy felhagy az inflációs célkövetéssel, ehelyett a pénzmennyiség növekedését próbálja meg kordában tartani. A cél az, hogy 2019 júniusáig ne növekedjen a monetáris bázis, azaz a készpénzállomány, a jegybanki tartalék és az egynapos betétek összege.

Az IMF-fel június elején kötött eredeti hitelszerződés értelmében Argentínának 2019-ben a bruttó hazai termék (GDP) 1,3 százalékára kellett volna csökkenti költségvetési deficitjét az idei 2,7 százalékról, majd 2020-ra nullszaldót, a következő évben pedig 0,5 százalékos GDP-arányos költségvetési többletet kellett volna elérnie. Az új terv alapján már jövőre egyensúlyba hozza a kormány a költségvetést, 2020-ra pedig 1 százalékos elsődleges többletet akar elérni.

Az argentin peso némileg erősödött csütörtökön: a nemzetközi bankközi devizapiacon egy dollárért 38,5210 pesót kellett adni, ami szinte megegyezik az előző napi záróértékkel.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »