Orosz légvédelmi rakétarendszert telepítenek Szíriába

Oroszország két héten belül Sz-300-as típusú légvédelmi rakétarendszert szállít Szíriának – jelentette be Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter hétfőn Moszkvában.

A bejelentést Sojgu egy héttel azt követően tette meg, hogy a szíriai légvédelem lelőtt egy Il-20-as típusú orosz felderítő gépet, fedélzetén 15 katonával. Az incidensért az orosz védelmi tárca Izraelt tette felelőssé, amelynek harci gépei előzőleg légicsapást mértek szíriai célpontokra, majd moszkvai közlés szerint az orosz repülőgép közelében tartózkodtak.

Az orosz védelmi miniszter rámutatott, hogy a légvédelmi rakétarendszer több mint 250 kilométeres távolságról egyszerre több légi célpont megsemmisítésére képes. Megjegyezte, hogy a gyorstüzelésű Sz-300-as fejlett zavarásvédelemmel rendelkezik.

„Hangsúlyozom: 2013-ban az izraeli fél kérésére állítottuk le az Sz-300-as rendszer Szíriába szállítását, amely készen állt az elküldésre, a szíriai katonák pedig megkapták a szükséges kiképzést. Mára a helyzet megváltozott. És nem a mi hibánkból” – hangoztatta Sojgu.

Közölte, hogy a szíriai légvédelem parancsnoki állásait olyan, eddig csak az orosz fegyveres erőknél rendszeresített, automatizált vezérlőrendszerekkel fogják felszerelni, amelyek szavatolják az orosz repülőgépek azonosítását és a szíriai légvédelem összes eszközének központi irányítását.

A miniszter kijelentette, hogy Oroszország emellett a Földközi-tenger medencéje fölött el fogja fojtani a szíriai területen objektumokat támadó légierő műholdas navigációját, a repülőgépek fedélzeti rádiólokátorait és kommunikációs rendszerét.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »